Egyéjszakás kaland Horvátországban

Vágólapra másolva!
"Megőrültetek?" - kérdezték csodálkozva ismerőseink, amikor gondoltunk egyet, és mindössze egy éjszakára kiugrottunk Horvátországba. Pedig a szombat reggeltől vasárnap hajnalig tartó útba belefért a világ leglátványosabb nemzeti parkjai között számon tartott Plitvicei-tavak vidéke, megmártóztunk a tengerben Horvátország egyik legszebbnek tartott strandján, Ninben, és megnéztük a legendás naplementét Zadarban. Képes beszámoló a fárasztó, de csodálatos két napról.
Vágólapra másolva!

Különösebb előkészületek nélkül indultunk tehát neki autóval az oda-vissza mintegy 1300 km-es útnak szombaton kora reggel. Térképeket persze nyomtattunk az útvonalról, és volt nálunk GPS is, de szállást például nem foglaltunk. Csak bedobtuk a sátrat a csomagtartóba, és úgy voltunk vele, hogy a zadari kempingben biztosan találunk helyet, de az sem baj, ha sikerül apartmanban tölteni az éjszakát.

A Plitvicei-tavak

Forrás: [origo]
Rengeteg kisebb vízesés van

"Elnézést, ezt a vízesést hol találjuk?" - mutattunk rá az információs pultnál a park tájékoztatójának borítójára, amelyen a legszebb vízesés fotóját láttuk. Mint nem sokkal később kiderült, nem kellett csalódnunk: az a bizonyos vízesés élőben még szebb is, mint a képeken. Plitvice tényleg az a hely, amelyről lehet ugyan sokat olvasni, meg csodálatos fotókat nézegetni, de jobban megéri egyszerűen felkerekedni, és közvetlen közelről gyönyörködni a zuhatagban.

Forrás: [origo]

Mintegy hatórás útra kell számítani Budapestről, amely a pihenőidők és a határnál való várakozás mértékétől függően változhat. Érdemes tudni, hogy Zágrábig alig-alig van pihenőhely az autópálya mellett, így jobb megállni az első útba eső helyen. Bár még ezeket is inkább csak parkolónak lehet nevezni, mert a WC-n és benzinkúton kívül nincs semmi, mondjuk egy kis árnyék vagy asztal, amelyen lehet enni.

Forrás: [origo]
Ilyen hajókkal viszik a turistákat a parkban

Plitvice aztán minden apró bajunkat elfeledtette. Két, úgymond főbejárata is van a parknak, mi a másodikat választottuk, mert az előzetes információszerzésünk alapján ezt ajánlották többen. Lehet, hogy utólag másképp csináltuk volna, mert az a bizonyos legszebb és legnagyobb vízesés az első számú bejárathoz van közel. Szóval az kezdje a túrát a második bejáratnál, aki szeretné a fő attrakciót hagyni a végére. A park olyannyira hatalmas, hogy kétnapos jegyet is árulnak, és tényleg, akár egy komplett hétvégi programnak is jó választás Plitvice. A jegy nem a legolcsóbb (110 kuna, azaz 4200 forint a felnőtt-, és 80 kuna, azaz 3100 forint a diákjegy), de cserébe lehet hajókázni és felülni a parkban közlekedő kisvonatok egyikére, ami megkönnyíti a túrázást.

Forrás: [origo]
Ennyire tiszta a víz

Persze sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan csak beugranak megnézni a vízeséseket. A tervezésben segít, hogy a bejáratnál lévő térképen több ajánlott útvonal is fel van tüntetve a szerint, hogy mennyi időt vesznek igénybe. A legrövidebb útvonal 2-3 órás sétát jelent, de van nyolcórás vagy egész napot igénybe vevő túraútvonal is. A különböző útvonalakat egyébként a park egész területén táblákkal jelzik, bár számunkra nem volt mindig egyértelmű, hogy merre is kellene menni. Az ott dolgozók azonban mindig szívesen útbaigazítottak, így egyáltalán nem volt ebből gond.

Forrás: [origo]
50 kunáért egy órát lehet csónakázni

A tavak és vízesések látványa tényleg lenyűgöző, a tökéletesen érintetlen természet varázsa szinte leírhatatlan. Mintha egy paradicsomi világba csöppentünk volna. Legalábbis én ennyire tiszta és átlátszó színű tavakat még nem láttam, ráadásul a zöld szín tucatnyi árnyalatát lehet látni egyszerre. A vízben mindenhol rengeteg halat lehetett felfedezni, a kidőlt, öreg fák pedig még különlegessebbé teszik a park hangulatát.

Forrás: [origo]
Az a bizonyos legnagyobb vízesés

Az ösvények is nagyon jól ki vannak alakítva, nagyrészt közvetlenül a tavak, vízesések mellett lehet sétálni. A második bejáratnál sok kisebb vízesést és jó néhány türkiz színű tavat tudunk körbejárni. Mi nagyjából a három órás útvonalat követtük, ami azt jelentette, hogy egy rövid hajókázás után (ami egyébként kötelező, mert csak így lehet ezen a szakaszon átjutni a túlpartra) végigsétáltunk a legmagasabban fekvő vízesésekig, majd onnan kisvonattal vissza a bejárathoz. Még ez sem volt egy rövid túra, és nemegyszer elég meredeken vezetett az út felfelé, úgyhogy el lehet azért fáradni. Nem árt, ha viszünk magunkal némi enni- és innivalót, bár a parkban több helyen is lehet ilyeneket vásárolni. Imádtuk például azt a rétest, amelyet a bejáratnál lehetett kapni. Innen kisvonattal, hajóval vagy akár a saját kocsival is át lehet menni az első bejárathoz. Mi az autós verziót választottuk, mert az volt a leggyorsabb. Tátott szájjal néztük és fotóztuk az óriás vízesést. Madártávlatból, fentről, lentről és egészen közelről is szemügyre tudtuk venni, és még barlangászni is volt időnk. Végül öt órát töltöttünk a parkban, de kétségkívül megérte.

Forrás: [origo]
Madártávlatból

A Plitvicei-tavak

Horvátország hét Nemzeti Parkja közül a legjelentősebb a Plitvicei-tavak vidéke. A Nemzeti Park területe 295 négyzetkilométer, ebből a tavak felülete 2 négyzetkilométer. A tizenhat tó észak-déli irányban, füzérszerűen húzódik a Kapela-hegységben, és 190-200 vízesés köti össze őket. A tavak körül 15 hektárnyi erdő terül el. Nemcsak növények, de több védett állatfaj is él itt, köztük a medve, a farkas, a vidra vagy az erdei fülesbagoly. 1979-ben a vidék rákerült az UNESCO természeti világörökségi listájára is, és a világ legszebb nemzeti parkjai között tartják számon.




Zadar (Zára)

Forrás: [origo]
Zadar tengerpartja a belvárosban

Két okból esett Zadarra a választásunk. Egyrészt elérhető távolságban van a plitvicei vízesésektől, másrészt annyi szépet és jót hallottunk róla, hogy muszáj volt megnézni élőben. Nem bántuk meg. Két órán át kanyarogtunk a hegyek között Plitvice felől, és amikor már majdnem azt hittük, hogy rossz felé járunk, este nyolc óra tájban megpillantottuk a tengert. A második zadari lehajtónál jöttünk le az autópályáról, és innen már pár perc alatt bejutottunk a városba. A városközpont felé mutató táblákat követve könnyen megtaláltuk a kikötőt és a várfallal körbevett belvárost, a kempinget viszont a sötétben hiába kutattuk. Úgyhogy bár kissé fáradtan, de inkább beneveztünk egy városnézésre. Az oroszlános kapun át léptük át az óvárost, ahol óriási volt a zsongás.

Forrás: [origo]
A főtér a kör alakú Szent Donát-templommal

Sok hangulatos be-, illetve kiülős helyet láttunk, több helyen szólt zene is. A főtéren megcsodáltuk a város legnevezetesebb templomait, majd keresni kezdtünk egy szimpatikus éttermet. A rövid ott töltött idő alatt úgy tűnt, hogy minden harmadik hely fagyizó, de egymást érték a pizzériák és az olasz éttermek, illetve egy-két utcában a gyorsétkezdék is. A tengerparthoz közeli Keresztapa étteremre esett a választásunk, ahol pár perc alatt elénk is tették az ételeket. A lasagne isteni volt, és akkora adag volt, hogy alig lehetett megenni. Pedig az egyik legolcsóbb főétel volt az étlapon (45 kuna, 1700 forint), szóval duplán megérte. Pár utcával arrébb benyomtunk két gyümölcsös fagyikelyhet 70 kunáért (2700 forint).

Ekkor már este tíz óra felé járt az idő. Jóllakottan, de még mindig szállás nélkül folytattuk a városnézést. Elsétáltunk a kikötő felé, ami ilyenkor, este különösen látványos. Több ezer kisebb-nagyobb hajó sorakozik itt egymás mellett. Egy hangulatosan kivilágított sétálóhídon keresztül két perc alatt át lehet jutni a kikötő túloldalára, ami igencsak megkönnyíti az átjutást a belvárosba. Végül itt, a kikötő partján egy hajókirándulásokat és szállásokat hirdető standnál rákérdeztünk, hogy van-e S. O. S. jelleggel szabad apartmanuk erre az éjszakára. A zadari srác, aki szerencsére kiválóan beszélt angolul, egy kis gondolkodás után azt mondta, hogy igen, és két perc múlva már jött is egy másik helyi fiatal (kiderült, hogy a srácok haverok, és pár éve óriásit buliztak Budapesten). Övé volt ugyanis az a lakás, amely 60 euróért várt ránk. Együtt mentünk a lakásig, amely egy apró, de szépen felújított apartman volt, úgyhogy rábólintottunk.

Forrás: [origo]
Sok szép templom van Zadarban

Másnap délelőtt vissza a belvárosba, mert nappali fényben is látni akartuk. Egészen más volt a hangulata, a nyüzsgést felváltotta a nyugalom, nagyon tetszettek a szűk, belvárosi, márványköves utcák, a színes házakkal, a régies templomokkal. A különös Szent Donát-templomba be is mentünk (20 kuna, azaz 760 forint volt a jegy), és körbejártuk a 9. században épült műemléket. Ez a templom Zadar főterén áll, ide nyílik a kedvenc sétányom, ahol esernyő alakúra lenyírt fák alatt és római kori oszlopmaradványok társaságában lehet megpihenni. Persze árusokból sincs hiány, és jóformán mindenhol ugyanazt árulják.

Forrás: [origo]
A római emlékek és egy kis árnyék a főtérnél

Persze itt még nincs vége a látnivalóknak. Zadar ugyanis Dalmácia egyik fő kikötővárosa, és volt szerencsénk látni, ahogy befut egy óriási tengerjáró hajó. A város tehát a környék felfedezéséhez is kiváló kiindulópont lehet, hajóval vagy komppal a környező szigeteket érdemes megnézni. De 10-20 kilométeres távolságon belül is nagyon szép strandokat lehet találni annak köszönhetően, hogy itt a part eléggé tagolt, így rengeteg kis öböl, sziget, szoros alakult ki.

Forrás: [origo]
Zadar

A különleges strandélményre vágyók keressék fel Nin homokos strandját. Maga a kisváros 17 km-re található Zadartól, a strand pedig a kemping mellett van közvetlenül, így a kempinget jelző táblákat érdemes követni. Mintha egy lakatlan szigetre érkeznénk meg. Lagúna, homokos szigetek, türkiz színű tenger, akár a filmekben. Ráadásul fürdés közben még a távolban húzódó hegyvonulatokban is gyönyörködhetünk, amelyeket tiszta időben nagyon szépen lehet látni. Nekünk annyiban nem volt szerencsénk, hogy iszonyúan erős szél fújt, így az emberek többsége épp indulóban volt, amikor mi bemenetünk a tengerbe. A cuccokat a kocsiban kellett hagyni, mert a kis homokszigetet percek alatt elmosta a víz, persze csak átmenetileg. Bár így legalább szinte magunkénak érezhettük a strandot, annyira kevesen maradtak.

Forrás: [origo]
Nin homokos strandja

Aztán benéztünk egy másik nagyra értékelt strandra, Pinijába. Különlegessége, hogy a part mentén végig fák vannak, de egy része kavicsos, és nem volt túl tiszta sem, így annyira nem jött be. A környező táj ugyanakkor innen is fantasztikus volt, és imádtuk az időközben méteresre korbácsolt hullámokat. Csak akkor jöttünk ki a vízből, amikor már zuhogott az eső. Visszamentünk Zadarba vacsorázni, közben pedig teljesen kitisztult az idő, elállt a szélvihar. Egy rövid tépelődés után meghosszabbítottuk a parkolócédulánkat, majd kisétáltunk a partra. És ott is ragadtunk.

Forrás: [origo]
A kikötő felé vezető út

Már két órája úton kellett volna lennünk hazafelé, amikor még mindig Zadar tengerpartjának belvárosi részén üldögéltünk, mert nem tudtuk levenni a szemünket a varázslatos naplementéről. Mintha egy festő játszott volna a színekkel, olyan kombinációkat előállítva, amelyekről nem is gondolnánk, hogy létezik. Lógattuk a lábunkat a gyönyörűen tiszta tengervíz felett, és figyeltük, hogy másodpercenként változnak körülöttünk a színek. Közben hallgattuk a víz játékát: minél nagyobbak és erősebbek a hullámok, annál szebben és sokszínűbben szólnak. A mögöttünk lévő kisebb téren eközben már szép számmal gyülekeztek a turisták: ide építették ugyanis a Nap köszöntése nevű alkotást, amely egyedi a világon. Egy napelemekből kirakott óriási körről van szó, és a lényege, hogy a nappal összegyűjtött energia esténként diszkós fényjátékká alakul át, nem akármilyen látványt nyújtva a zadari estében.

Forrás: [origo]
A zadari naplemente

Aztán mégiscsak el kellett indulni, de legalább végig autópályán tudtunk jönni hazafelé. Igaz, amint elértük a hegyeket Zadar után, iszonyatos zivatarba kerültünk, és jó ideig csak 80-nal mehettünk a pályán. Így pihenőkkel együtt 7 óra alatt tudtuk le a 627 km-es utat, ami a körülményekhez képest azért elég jónak mondható.

Sokan kérdezték, megérte-e két napra ilyen messzire menni, és a válasz kétségtelenül igen. A két főre elköltött körülbelül 90 ezer forint persze nem kevés, és jobb lett volna legalább három vagy négy napot maradni. Így viszont sokkal intenzívebben éltünk át minden pillanatot, hiszen tudtuk, hogy nincs sok időnk. Ráadásul mindent meg tudtunk nézni, amit akartunk, sőt azt hiszem, hogy többet kaptunk annál, amit vártunk. Úgyhogy már másnap azon gondolkoztunk, hogy jó lenne leugrani az Isztriára is.

Forrás: [origo]
A kedvenc váram Nin közelében