Még mindig várnak meglepetések a Pilisben túrázókra

Piliscsév madártávlatból

Számomra nincs jobb hívószó a vándorlásnál. Sok száz kilométernyi gyaloglás után a szabadság, a kaland és a felfedezés jut eszembe róla. Aki egyszer ráérzett az ízére, nem tudja abbahagyni, vonzzák az ismeretlen utak, a meghódítandó tájak, az új kalandok. Így aztán, amikor a Piliscsabai Természetjáró Egyesület júniusban új jelvényszerző túramozgalmat indított Pilisi vándorlás címmel, rögtön tudtam, hogy nem maradhatok ki belőle.

Bevallom, elsőre az jutott eszembe, ugyan mit tartogathat még számomra a Pilis és a Visegrádi-hegység, hiszen gyerekkorom óta ismerem ezt a vidéket. Elővettem hát a térképet, és végigkísértem a Pilisi vándorlás 163 kilométeres útvonalát, bejelölve azokat a helyeket, ahol még nem jártam.

Rá kellett döbbennem, hogy számos dolgot nem ismerek a Pilisből.

Ettől a ténytől felcsigázva, a vándorok felfedezői kíváncsiságával vettem elő a hátizsákom, kötöttem be a túracipőm, és vettem magamhoz az igazolófüzetet és a pecsétpárnát, hogy nekivágjak egy újabb útnak.

Nincs jobb hívószó a vándorlásnál Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Van még felfedeznivaló a Pilisben

Míg a túra kiindulópontja felé, Dorogra vonatoztam, több Pilissel kapcsolatos érdekességet olvastam egy régi útikalauzban és az interneten. A magányos gyaloglás meditatív élményén túl egyre jobban kezdett érdekelni a Pilis-térkép földrajzi neveinek eredete, a környék történelme. És bár megszámolni sem tudom, hányszor jártam már erre,

az itt található barlangok többségéről mit sem tudtam.

Ilyen például a Csévi-barlang a Basinán, ahova az új térképem szerint (amelyet a túra igazolófüzete mellé adnak) már jelzett turistaút visz fel. De még sorolhatnám az általam nem ismert helyeket. Elhatároztam, hogy kisebb kitérőket teszek a vándorlás nyomvonaláról azokra a részekre, ahol még nem jártam, és valami új élménnyel kecsegtetnek.

Kisebb kitérőket is érdemes tenni a megadott nyomvonalról Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Miután megérkeztem a dorogi vasútállomásra, és megszereztem az első pecsétet, megkezdtem a vándorlást a Pilis nyugati lábánál. A nagy múltra visszatekintő, leginkább a szénbányászatról ismert

Dorogot a kertvárosán keresztül hagytam el délkeleti irányban.

Minden település történelme érdekel, de ezúttal utam és gondolataim is a természet felé vittek, így nem foglalkoztam sokat ezzel a Római Birodalom korában is lakott, számos egyéb történelmi érdekességgel büszkélkedő településsel. Az országos kék jelzésén, akácos csalitosban és homokos terepen hagytam el végleg Dorog külterületét, és közelítettem meg Kesztölcöt.

Dorogon szereztem be a pilisi vándorlás első pecsétjét Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Szemetes ösvény, tájsebek

Kétségtelen, hogy mostani utamnak és a kéktúrának sem ez a legszebb szakasza. De a sűrű akácosból néha fel-feltűnő dolomitszirtek és a bajszos sármány látványa kissé elterelte figyelmemet erről a szemetes ösvényről. Elértem a bekötőutat, innen már csak pár lépés volt Kesztölc.

A falu északi részén haladtam át, így

nem érintettem a település több mint kétszáz éves tájházát és jellegzetes pincesorait.

Az itt élő emberek már a honfoglalást megelőzően is foglalkoztak szőlőtermesztéssel, és ez ma sincsen másként. A falu szőlőföldjein keresztül az Öreg-szirt irányába haladtam, hogy aztán felkapaszkodjak az első kilátóponthoz a Kétágú-hegyre.

A Kétágú-hegyen van az első kilátópont Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A süppedő, homokos talajt csúszós mészkövek váltották fel, az akácosok helyébe lassan tölgyesek léptek. Mintha eddig az Alföldön jártam volna, leszámítva a kisebb-nagyobb szintkülönbségeket. Az alig 500 méteres hegyről

jól látszottak a bányák és a kőfejtések tájon ejtett sebei,

amelyek a környékbeli emberek megélhetését biztosították sok évtizeden keresztül. Mára a bányák bezártak.

Fához kötözték az erdőőrt

Miután kitekintettem az Öreg-szirt tetejéről, fokozottan védett területen haladtam a fekete-hegyi Sasfészek kulcsosházhoz. A hangulatos építmény már az 1930-as évek óta szolgálja a turistákat. Azóta több renoválást is megélt, jelenlegi kiváló állapotát a 2014-es felújításnak köszönheti.

A 2014-ben felújított Sasfészek kulcsosház Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Sajnos belülről nem tudtam megnézni, de kicsit megpihentem a ház teraszán, ahonnan szép kilátás nyílt északi irányba. Itt fedeztem fel a térképet nézegetve a tőlem alig fél kilométerre jelzett Jakus-fát. Vajon miért hívják így? Kis utánaolvasással hamar megtaláltam a választ.

Jakus János a 20-as években a környék főerdőőre volt, és hivatásából kifolyólag nem kedvelték a fatolvajok és a vadorzók.

Jakust asszonyruhába bújt rosszakarói egy nagy bükkfához kötözték.

Szerencsétlennek három napig kellett várnia étlen-szomjan, mire kiszabadította egy arra járó. A félholt erdőőr „hálából” feljelentette megmentőjét, mert az tilosban járt az erdőben.

Fel kell venni az erdő ritmusát

Kényelmes erdészeti úton hagytam el a Fekete-hegyet, majd a Pilis-nyereg második világháborús emlékművéhez érkeztem. 1945. január elején erre haladt át a front, amikor az Esztergomból induló német és magyar csapatok a körbezárt főváros elleni rohamra tettek kísérletet.

Emlékmű a II. világháború áldozatainak emlékére Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A háború után, 1955-ben emlékművet állítottak a nyerget védő és itt meghalt, illetve eltemetett 16 ukrán katonának. A szovjet hősi emlékművet az idők során többször is megrongálták, és végül semmi sem maradt belőle. 2009-ben új emlékmű épült a régi helyére, amely ma már a második világháború minden áldozatának állít emléket.

Gyertyános-tölgyesek árnyékában követtem, sőt szinte faltam az utat. Azon gondolkoztam, hogy le kéne lassulnom, mert nemcsak a lábaim, a gondolataim is túl gyorsan száguldanak. Korábbi útjaimról már ismertem ezt az érzést. Ilyenkor

kell egy kis idő, amíg ráhangolódunk az erdőre és az útra.

Le kell lassítanunk, ha tényleg fel szeretnénk töltődni. A városi tempó ide nem jó.

Piros jelzésen haladtam tovább Piliscsév irányába. Ez az út szinte nyílegyenesen a faluba vezet. De mielőtt még megérkeztem volna, kis kitérőkkel lehetőségem nyílt szép kilátást, romokat és barlangokat felfedezni. Alig egy kilométeres kitérő után a Kémény-szikláról csodálhattam meg a környéket.

Kilátás a Kémény-szikláról Klastrompusztára Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

De egy későbbi kereszteződésben is dönthetünk úgy, hogy felmegyünk a Leány- és a Legény-barlanghoz vagy le Klastrompusztára, ahol az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálosoknak állt az első kolostora. Én ezúttal a kilátást és a kolostor romjait választottam. Nem nagy ez a kitérő, bőven megéri a fáradságot.

Klastrompuszta és Piliscsév

A Pilis barlangjaiban élő remeték vezetője a pálos rend alapítója, Boldog Özséb volt. A szerzetesek

a 13. század közepén a mai Klastrompusztán monostort és templomot emeltek.

Özséb 1270-es haláláig vezette a rendet. Itt, a monostor területén, amelynek ma már csak a romjai láthatók, helyezték örök nyugalomra.

A kolostornak már csak a romjait láthatjuk Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Klastrompuszta és környéke nem mellesleg más korok régészeti lelőhelye is.

A környékbeli barlangok kiváló menedékei voltak az ősembereknek,

de ugyanitt egy Ferdinánd korában működött pénzhamisító műhely tárgyai is napvilágra kerültek.

A kis kitérők után – még három kilométert megtéve – a már korábban említett kereszteződéstől értem el Piliscsévet. Ha még bírjuk erővel, érdemes felkapaszkodni a falu feletti Csévi-barlanghoz. Ez egy nagyobb kitérő, de a kilátásért is megéri ide feljönni.

A Csévi-barlang bejárata Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Piliscsév a 18. században jött létre szlovák családok betelepítésével. A mai településtől pár kilométerre nyugatra feküdt az egykori Csév falu, amelyet már középkori oklevelek is említenek. Feltehetőleg e török időkben elpusztult falunak a nevét örökölte meg Piliscsév.

A falu templomát először a Basa utcában, a vándortúra-bélyegző lenyomatán láttam meg,

majd alig pár sarokkal odébb élőben is megcsodálhattam az impozáns Kisboldogasszony-plébániát. A nagy melegben csak egy frissítő sörre álltam meg a faluban, majd haladtam tovább az általam nem kedvelt akácosokban, süppedős homokban trappolva.

Piliscsév madártávlatból Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Felmásztam a Jenga-toronyra

Egy kis kaptató után már fent is voltam a Nagy-Kopasz-hegyen. A hegy tetején álló, Jenga-toronyra emlékeztető kilátót egy évvel ezelőtt adta át a Pilisi Parkerdő Zrt. a természetjáróknak. Még sosem jártam itt, ebből a szögből még nem láttam a Pilist. A kilátás pompás, még akkor is, ha (a kilátó magasságát is beleszámítva) 500 méter magasan sem vagyunk.

A kilátó formája nagyon tetszett, a környezete már kevésbé.

Sajnos még mindig akadnak olyan természetjárók, akik a szemetüket az erdőben hagyják. Tőlük csak ennyit tudok kérdezni: miért nem viszik haza magukkal?

A Jengára emlékeztető kilátótorony Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Innen már csak alig több mint egy kilométer a Pilisi vándorlás első szakaszának vége, Klotildliget. Itt is pecsételtem. Ha nem egyben szeretnénk végigjárni a több mint 160 kilométeres útvonalat, akkor vonatra szállhatunk, hogy majd innen folytassuk legközelebb.

Változatos terepen, nagy hőségben tettem meg több mint 30 kilométert,

és felfedeztem két olyan helyszínt, ahol még nem jártam. Az útvonalat és a térképet elnézve jó pár ilyen helyen megfordulok majd a következő napokban. És talán sikerül lassítani is a tempómon, hogy jobban átérezzem a természet és a Pilis hangulatát.

Ebből a szögből még sosem láttam a Pilist Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A következő szakasz Piliscsabáról indul, Klotildligettől Pilisszentlélekig járom majd be a vidéket. Újabb történelmi és szakrális helyeket érintek, valamint a hegység legmagasabb pontját. Járják be velem a Pilisi vándorlást a következő részekben, és ha lehet, húzzanak túracipőt, és fedezzenek fel önök is új helyeket!

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin