Nincs ennél jobb hétvégi program

Vágólapra másolva!

Jó útvonal és ellátás, gyors rajtoltatás és érkeztetés, mindez a látványban gazdag tájjal megfejelve felejthetetlen élményt adott. A Börzsöny tűzhányóit jártuk be egy napsütéses februári szombaton.

Lánczi Péter,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

tűzhányó Márianosztra Börzsöny (hegység)utazás Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület túrázás teljesítménytúra

A Nosztra teljesítménytúrát még csak harmadik alkalommal rendezték meg idén február 18-án, de a profi és színvonalas szervezés azt a benyomást keltette bennünk, mintha egy nagy múltú rendezvénnyel lenne dolgunk. Pedig maga a szervező csapat, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület is csak alig tízéves.

Forrás: Turista Magazin archív/Lánczi Péter

Tűzhányó tűzhányó hátán

Persze a jó túrához jó idő is kell. Ezt még a profi szervezők sem tudják garantálni, de a Nosztra 30-on ezzel is szerencsénk volt. Sőt az időjárás mintha látványos bemutatót tartott volna nekünk:

hol a fehér telet, hol a tavasz ragyogását tárta elénk

változatos tájképekkel. A kék égen úszó felhők ebben a változékony hangulatban nem tudták eldönteni, hogy havat vagy záporesőt szórjanak-e a tájra. Végül a rövid próbálkozások után inkább átadták helyüket a napnak.

A túra – mint ahogyan a neve is sejteti – Márianosztráról indul, és ide is érkezik vissza mindhárom táv, amelyeket a Börzsöny tűzhányóin 30, 20 és 10 kilométeren keresztül lehetett bejárni. Márianosztráról sokaknak a börtön jut eszébe, de nekem elsőre mindig a település felett magasodó Kopasz-hegy ugrik be.

Erről az 539 méteres vulkáni kúpról ugyanis 360 fokos kilátás nyílik

a Börzsöny vadabb és szelídebb vonulataira, így aztán nemcsak a táj, hanem a vele együtt változó időjárás sokszínűségét is kiválóan megfigyelhetjük erről a pontról. Ezúttal is szerencsénk volt, alig tudtunk betelni a hegyek oldalában vonuló pára és a Magas-Börzsöny felől támadó hófelhők látványával, melyeket a kék ég választott ketté.

A túra leghosszabb távja sem megy föl a környék összes, 500–600 méter magas egykori tűzhányójára. Nagyirtáspuszta felé a zöld és a piros kereszt jelzésen kerüli meg a Só-hegyet és a Nagy-Sas-hegyet, ahonnan szintén pompás a kilátás.

De a 30 kilométeres útvonal még így is 1340 méter szintemelkedést produkál.

Erről a meredek oldalú Kopasz-hegy, a Nagy-Koppány, a Széles-hegy, az igen kaptatós Nagy-Galla és Zuvári-hegy gondoskodik leginkább. Ezekhez a kaptatókhoz képest a túra utolsó emelkedője, a Márianosztra képéhez hozzátartozó Csák-hegy – melyet a bányászat már félig elhordott – már csak levezető testmozgásnak számított.

Még a buszt is elértük

A völgyekben megbújó hó és jég még a telet hirdette, de a naposabb fekvésű területek már madárfüttyel hívogatták a tavaszt. Kétségtelen, hogy az erdő nem ilyenkor a legszebb, de

a téli kopárságnak és szürkeségnek is megvannak a maga előnyei.

Ugyanis az évnek ebben a szakában lehet a legjobban megfigyelni az erdő állatait és a nyomaikat, ráadásul ilyenkor a fák lombjai sem takarják a kilátást.

A Nagy-Gallára felkapaszkodva volt részem mindebből, és még zúzmarás ágak is ragyogtak a napsütésben. Ilyen díszletek mellett bármeddig elidőztünk volna a hegytetőn, de mivel szerettük volna megdönteni a tavalyi szintidőnket, csak egy kis frissítésre volt időnk. Persze őrült rohanásról azért nem volt szó, mert fotózásra és a túratársakkal való barátkozásra minden teljesítménytúrán szakítok időt. És ez most sem volt másként.

A csonka Csák-hegyről már ráérősen szemléltem a Nosztra feletti felhők és fények játékát, miközben az ellenőrző ponton kapott banánt majszolgattam. Ekkor már lemondtam arról, hogy elérjem a 13:30-as buszt. Nem sokkal később azonban egy túratársam elszántsága engem is meggyőzött, hogy nem szabad feladni.

Így aztán a kapkodó célba érést és a gyors díjátvételt követően mégiscsak az előre kiszemelt buszon találtuk magunkat. Ezt a teljesítményt már a vonaton, a Szobon vásárolt sörrel koccintva ünnepeltük meg, amivel egy tökéletes túranapra tettük fel a koronát.