Ezekre a helyekre kattantak rá legjobban tavaly a turisták

UNWTO GID
The world's fastest-growing tourist destinations revealed: Paraguay, Tajikistan
Vágólapra másolva!
Magyarország a 11. lett az ENSZ Turisztikai Világszervezetének világranglistáján, amely azt méri, hogy 2015-ben mennyivel bővült a beutazó látogatók száma.
Vágólapra másolva!

2015-ben 4,4 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma a világban – áll az ENSZ Turisztikai Világszervezetének legfrissebb World Tourism Barometer című jelentésében. Ez azt jelenti, hogy tavaly a számuk elérte az 1184 milliót.

Magyarország a legjobbak között

Az egyes országokat persze nem egyenletesen érte el a turisztikai láz. Az alábbi ranglistán azok az országok szerepelnek, ahol a legnagyobb mértékben bővült a látogatók száma 2014-hez képest.

Egy alacsony bázisról induló helynek persze könnyebb nagyobb fejlődést elérni,

de a listán vannak nagy gazdaságok is, és Magyarország is jó számokkal büszkélkedhet.

A legnagyobb bővülést felmutató országok 2015-ben

(zárójelben a növekedés 2014-hez képest és a turistaérkezések száma)

1. Paraguay (+97 százalék, 1,28 millió)

Naplemente az Asinción folyón Forrás: Robert Harding/Michael Runkel/Michael Runkel

A tengerparttal nem rendelkező dél-amerikai ország majdnem duplájára tudta növelni egy év alatt a beutazó látogatók számát, ezzel a nyolcadik leglátogatottabb ország lett Dél-Amerikában. A 6,8 millió lakosú ország szubtrópusi erdőkkel, gyönyörű folyókkal és mocsárvidékkel várja a turistákat.

2. Tádzsikisztán (+94 százalék, 414 ezer)

A Sándor-tó a Fann-hegységben Forrás: Robert Harding/Michael Runkel/Michael Runkel

A 8,2 milliós közép-ázsiai ország távol esik az utazók főcsapásaitól, így viszonylag alacsony bázisról sikerült tavaly nagyot javítania. Egy magashegyi bringaútról itt olvashatja ottani beszámolónkat.

3. Niue (+62,9 százalék, 10 ezer)

A Talava-boltív Forrás: Flickr/Vuorikari

A csendes-óceáni kis szigetre tavaly 3 ezerrel többen érkeztek, mint 2014-ben, ez azonban több mint kétszerese az ország lakosságának, és elég volt a 3. hely megszerzésére is. A helyről itt olvashatja személyes beszámolónkat.

4. Japán (+47,5 százalék, 20 millió)

A kiotói Aranypavilon Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A felkelő nap országának tavalyi teljesítménye már valóban figyelemre méltó, hiszen a buddhista templomok, sintó szentélyek, no meg a futurisztikus metropoliszok eddig is sok látogatót vonzottak oda. A gyengülő jen és az enyhébb vízumpolitika tovább növelte számukat. Egyik beszámolónkat itt találja róla.

5. Izland (+29,8 százalék, 1,3 millió)

A Kék Lagúna Forrás: Photononstop/Christophe Lehenaff

Páratlan a szépsége, de pokolian drága – írtuk nemrég Izlandról annak kapcsán, hogy hamarosan közvetlen járatot indít oda Budapestről a Wizz Air. Drágasága ellenére 1,3 millió turistát vonzott tavaly a mindössze 323 ezer lakosú sziget, ami jól mutatja kivételes természeti adottságait.

6. Bosznia és Hercegovina (+28,2 százalék, 687 ezer)

A mostari Öreg-híd Forrás: Manuel Cohen/© Manuel Cohen/Manuel Cohen

A délszláv háborúban megtépázott országba egyelőre kevés turista látogat, de egyre többen fedezik fel. Szarajevó például mindössze hétórás autóútra van Budapesttől, és nagy élményt tartogat (itt írtunk róla).

7. Panama (+ 22,4 százalék, 2,13 millió)

A Panamához tartozó San Blas-szigetek egyike Forrás: Photononstop/Photononstop/Tony Hassler

A közép-amerikai várost többnyire a rajta keresztül átfutó csatorna miatt ismerik, de sok más dolog miatt is érdemes meglátogatni. Beszámolónkat itt olvashatja róla.

8. Thaiföld (+ 22,3 százalék, 30,3 millió)

A Koh Nang Yuan hármassziget Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Aziz Ary Neto

A magyar turisták körében is népszerű ország valóságos turisztikai nagyhatalom a délkelet-ázsiai térségben. Bár vonzerejét megtépázták az utazókat érő bűncselekmények, úgy tűnik, tavaly sikerült talpra állnia. Egy rosszul sikerült ottani utazásról itt találja beszámolónkat, egy jó élményről pedig itt.

9. Chile (+ 20,4 százalék, 4,5 millió)

A Torres del Paine Patagóniában Forrás: Biosphoto/© Philippe Giraud / Biosphoto - Droit géré - Oeuvre protégée par copyright - - - -/Philippe Giraud

Bár Magyarországról drága oda eljutni, Chile az egyik legjobb dél-amerikai ország turisztikai szempontból. A gleccserektől a sivatagig számos természeti szépséggel büszkélkedhet, jó a gasztronómiája, a klímája, és az emberek is kedvesek. Nem véletlen, hogy sokak célpontja volt tavaly is. Egy beszámolónkat itt olvashatja róla.

10. Palau (+19,2 százalék, 168 ezer)

Palau Szikla-szigetei Forrás: AFP/Matt Rand

Ez a sziget is a Csendes-óceánban található, de a 3. helyezett Niue-hez képest eleve jóval többen látogatták. A 27 ezer lakosú ország ráadásul egyre népszerűbb. Itt nézhet róla gyönyörű képeket.

11. Magyarország (+ 19,1 százalék, 14,5 millió)

Budapest látképe Forrás: ONLY FRANCE/DOMINGO LEIVA/ ONLYWORLD.NET/Domingo Leiva

A számok alapján úgy tűnik, Magyarország továbbra is igen népszerű a külföldi utazók körében, és az évek óta tartó lendület 2015-ben sem hagyott alább. A nemzetközi összehasonlításban alacsony árak a gazdag történelmi, kulturális és szabadidős kínálattal párosulva tavaly már közel 15 millió turistát vonzottak ide. A jelenségről itt írtunk korábban.

Szavazzon!

Önnek melyik ország tetszik a legjobban?

Koh Nang Yuan hármassziget