Ismét megnyitották a világ legkülönlegesebb strandját

Marieta-szigetek, Marietas, Playa del Amor, Hidden Beach
Vágólapra másolva!
A korábbinál jóval kevesebb látogatót engednek oda naponta.
Vágólapra másolva!

A Marieta-szigetek egy csoport kis, lakatlan sziget a mexikói Nayarit partjaitól néhány kilométerre. Ott található a Playa del Amor, azaz a szerelem strandja, amelyet Playa Escondidának, azaz rejtett strandnak is hívnak. Ez a világ egyik legkülönlegesebb strandja, csak egy szűk alagúton keresztül lehet beúszni oda a tengerről.

Hogy alakult ki?

Maga a strand természetes, az üreg viszont mesterséges. Mivel a szigetek lakatlanok voltak, a mexikói kormány az első világháború előtt gyakorló célpontnak használta őket. A bombázások számos barlangot és egyedi sziklát formáztak a szigeteken. Állítólag a rejtett strand is egy ilyen bombázás műve, kiegészülve a természetes erózióval – írja az Amusing Planet.

A szigeteket nemzeti parkká nyilvánították, és csak néhány túraszervező cég vihet oda turistákat a szükséges engedélyek birtokában. A népszerűsége azonban annyira megnőtt, hogy egy nap akár 3 ezren is meglátogatták – írja a Clarín. Ez persze nem maradt nyom nélkül: a felelőtlen turisták például rágógumikat ragasztottak a kőfalakra.

Forrás: Vallarta Adventures

A mexikói hatóságok idén májusban megelégelték az áldatlan állapotokat, és betiltották a Playa Escondida látogatását. Most azonban újra lehetővé tették, de csak szigorú korlátok között: naponta legfeljebb 116 személy látogathatja meg a strandot, és ők is csak legfeljebb 15 fős csoportokban. Tilos a búvárkodás is a környező korallok között.

Forrás: Vallarta Adventures
Forrás: Vallarta Adventures
Forrás: Flickr/Christian Frausto Bernal
Forrás: Vallarta Adventures
Forrás: Vallarta Adventures