Barátkozik a Gazprom és az E.On

Vágólapra másolva!
Dél-oroszországi gázlelőhelyben szerez részesedét a német E.On energiakonszern, és ezzel új fejezet nyílik az orosz Gazprom gázipari vállalat és az E.On sikeres, többéves együttműködésében, idézte az E.On igazgatótanácsának elnökét, Bernhard Reutersberget a Vremja Novosztyej című orosz lap pénteken.
Vágólapra másolva!

Az E.On-elnöke szerint hamarosan befejeződhet az ügylet eljárási szakasza, és ezzel egy időben társtulajdonosai lesznek a Severneftgazprom cégnek. Ez utóbbi vállalat rendelkezik jelenleg a kitermelési jogokkal. A német cégvezető úgy vélekedett, hogy a lépéssel elmélyül a Gazprom és az E.On közötti partnerség, és előbbre lépnek a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításában is.

Az E.On a Gazprom partnere az Északi Áramlat gázvezeték építésében és az azt majdan tápláló orosz gázmezők fejlesztésében és kitermelésében is. A Déli Áramlat fővállalkozója a Gazprom és az olasz Eni energiavállalat, és most először esik szó arról, hogy a Déli Áramlatban szerepe lehet az orosz-német együttműködésnek is.

A német vállalatvezető szerint az elkövetkező három évben az E.ON négymilliárd eurót fektet be, leginkább a gázvezeték hálózat, a gáztárolók rendszerének kiszélesítésére, továbbá a kitermelés és a cseppfolyósított gáz szállításának megvalósítására készült tervek kivitelezésére. Reutersberg kijelentette, hogy az E.On stratégiájában Oroszország továbbra is nélkülözhetetlen marad.