Már az idén megindulhat a szénbányászat a Baranya megyei Vasason

Vágólapra másolva!
Újraindulhat a mecseki szénbányászat. A kitermelés akár már az idén megkezdődhet. A baranyai megyeszékhelyhez tartozó Vasason mintegy hárommillió tonnányi ásványvagyon vár kifejtésre.
Vágólapra másolva!

Az Új Dunántúli Napló csütörtöki száma szerint újraindulhat a külfejtés a Barany megyei Vasason. Az előkészítést a PannonPower Zrt. végzi. Az előzetes vizsgálatok szerint a telepekben mintegy hárommillió tonnányi ásványvagyon van, a termelés pedig alkalmas lenne a lakossági igények régiós kielégítésére. A bányát még 2004-ben zárták be.

A kitermelés akár már az idén is megindulhat. Péterffy Attila elnök-vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy az energiapiac az elmúlt évtizedben jelentős mértékben és irányokban változott, változik, illetve az energiaárak növekedése is közrejátszott abban, hogy a társaság a bányatelken található ásványvagyon hasznosítása mellett döntött. A bánya bezárása óta a szén világpiaci ára pedig több mint háromszorosára növekedett.