Majdnem befogta az eurót a svájci frank: 273 forint az új csúcs

svájci frank, deviza, valuta, devizahitel, árfolyam
Vágólapra másolva!
Kedd este rövid időre megközelítette a svájci frank az euró árfolyamát, ami pár hónappal korábban még elképzelhetetlen lett volna. Az új csúcs már a tűréshatár fölött: hazai magánhitelesek és önkormányzatok kerülhetnek bajba, erre a szintre nem tesztelték a bankokat sem. A frank erejének csökkenéséhez meg kéne oldani az európai adósságválságot.
Vágólapra másolva!

A svájci frank három év alatt szinte megduplázta a forinttal szembeni értékét, 2008 nyarán még 140 forint környékén járt az árfolyam, kedd este azonban már 273 forintos szintet elérte egy rövid időre a kurzus, ami azt jelenti, hogy közel annyiba került egy svájci frank, mint egy euró.

"Az elmúlt napok eseményei alapján nem meglepő, hogy a paritás (egy svájci frank egy eurót érne) közelébe ért a frank és az euró árfolyama, főleg a keddi történések után, amikor közel 10 százalékkal erősödött a frank" - mondta az [origo]-nak Németh Dávid, az ING elemzője. A szakember hozzátette, hogy az a kérdés, hol lesz a frankerősödés vége, mert már most túlvásárolt a frank, ez azt jelenti, hogy indokolatlanul erős, amit általában korrekció, azaz gyengülés követheti.

Meg kell oldani az adósságválságot

"Ehhez azonban az kell, hogy ne fokozódjon tovább a krízis és a döntéshozók Európában és az Egyesült Államokban is lépéseket tegyenek az adósság lefaragása érdekében" - tette hozzá a szakértő. "Ha most pár napig ilyen szinteken van a frank az még belefér, ha utána szép lassan visszamegy az 1,2-1,3 körüli szintekre az euróval szemben, az reális lehet".

A Raiffeisen múlt heti devizapiaci elemzésében az akkori adatok alapján azt írta, hogy ha az euró/frank árfolyam áttöri az 1,1-es lélektani határt, akkor a következő lépés a paritás lehet,vagyis egy frank egyenlő lenne az euróval. A frankerősödés egyre gyorsul, és az elemzés szerint rövid, közép és hosszú távon is jelentősebb korrekcióra lenne szükség ahhoz, hogy a technikai indikátorok normál helyzetbe kerüljenek. A Raiffeisen egyébként frankgyengüléssel számol, decemberre 1,20-as, 2012 márciusára pedig 1,25-ös euró/frank keresztárfolyamot vár. Feltételezve, hogy az euró jegyzése a mostani 274 forintos szinten marad, ez - ha beválik a prognózis - akkor 230, illetve 220 forint alatti frankárfolyamot jelente. A Raiffeisen szerint ezért aztán "a frank az euróövezeti államadósság-válság foglya", amíg nem kezelik hosszútávon a problémát, addig a frank nem fog jelentősen gyengülni.

Elképzelhetetlen volt korábban

Ha a frank/euró keresztárfolyam eléri a paritást, az azt jelenti, hogy egy euró egy frankot fog érni, ez pedig a forint szempontjából azt jelentené, hogy - a jelenlegi euró árfolyammal számolva 274 forintba kerülne egy frank. Ez jóval meghaladja azt az árfolyamot, amivel a Magyar Nemzeti Bank a legrosszabb forgatókönyvében számolt. A Magyar Nemzeti Bank áprilisban megjelent pénzügyi stabilitási jelentésében felvázolt egy úgynevezett stresszpályát, amelyben 2011 végére 245, 2012 végére pedig 257forintos frankárfolyam mellett modellezte a magyar bankrendszer tűrőképességét. A teszteredményeiről Simor András jegybankelnök augusztus 2-án a Reuters hírügynökségnek azt mondta, az áprilisban végzett terheléspróba eredményei most is érvényesek, ezek szerint a magyarországi bankok elviselik a svájci frank meredek erősödésének sokkszerű hatását. "A teszt eredményei rámutattak arra, hogy a magyar bankszektor még az ilyen szélsőséges árfolyamszintekből adódó veszteségeket is elviselné. A 257-es szint túllépése azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy bankok számára már kezelhetetlen lenne, csupán annyit, hogy arra nem készült előzetes modell. Az MNB korábbitesztje leginkább arra mutat rá, hogy korábban mennyire irreálisnak tűnt a jelenleg 265forintos árfolyamszint.

Van árfolyamrögzítés, de csak októbertől

Magyarországon 1,25 millió embernek van devizahitele, ebből körülbelül 100 ezren maradtak el a törlesztéssel. A Magyar Nemzeti Bank áprilisban publikált pénzügyi stabilitási jelentése szerint 2010 végén 90 ezer felett volt azoknak az ingatlanoknak a száma, amelyek kilencven napon túli késedelemben lévő hitelre biztosítottak fedezetet.

Németh Dávid szerint is a frankerősödés a magyar háztartások devizahitelei miatt jelent komoly problémát. Az elemző szerint amennyiben a 260-270 forintos szinteken stabilizálódna a frankárfolyam, az szinte lehetetlen helyzetbe hozná a háztartásokat, mert átlagosan a jövedelmük 30 százalékát vinné el a törlesztés. "Ez pedig egy téli szezonban, a magasabb fűtésszámlák miatt egyre több törlesztés elmaradásával járna, nem beszélve arról, hogy a jelentős többletkiadás miatt még kevesebbet fogyasztanának a háztartások, ez pedig a gazdasági növekedést is negatívan befolyásolná" - fogalmazott Németh, és hozzátette: ezért is fontos, hogy a téli szezonra valamelyest gyengüljön a frank árfolyama a forinttal szemben.

A kormány május végén jelentette be, hogy segít a devizahitelesek helyzetén. A kormány és a Bankszövetség megállapodása után bejelentett rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés ugyan jogilag e hét pénteken már elérhető lesz, mert akkor lép hatályba az erről szóló törvényés kormányrendelet, de ténylegesen csak októbertől fizetnek kevesebbet az adósok.(A törlesztőrészletet 180 forintos frankárfolyammal számolják az árfolyamgát igénybevételeesetén.)

Ennek csak az egyik oka, hogy a bankoknak is fel kell készülniük az új helyzetre, a másikok az, hogy a jogszabály úgy rendelkezik, augusztus 12-e után lehet kérvényezni az árfolyamrögzítést, az erről szóló, az ügyfél és a bank közötti szerződést közjegyző előtt okiratba is kell foglalni, és ezt követően csak a második törlesztési időszakban lehet a piacinál kisebb árfolyamon számolni a törlesztőrészletet.A jegybank és több elemző azonban arra figyelmeztetett több ízben, hogy az árfolyamrögzítéssel csak azok éljenek, aki anélkül nem tudnának rendben törleszteni, aki viszont képes a piaci árfolyamon teljesíteni adósi kötelezettségét, annak nem érdemes ezt alegfeljebb három évig tartó, átmeneti könnyítést választania.

Az önkormányzatok is bajban

A svájci frank folyamatos erősödése a lakossági devizahitelesek problémáján kívül márkorábban is jelentős terheket rótt az önkormányzatokra: a PricewaterhouseCoopers (PWC) tanácsadó cég áprilisi adatai szerint az önkormányzatok által kibocsátott kötvények 611milliárd forintos állományából 180 milliárd az árfolyam változása miatt keletkezett, pedig akkor még csak 210 forint körül mozgott az árfolyam, a jelenlegi 260-270 forintos szinthez képest. A Barclays Capital befektetési bankcsoport múlt hét csütörtöki becslése szerint az árfolyamváltozás idén eddig 200 milliárd pluszterhet rótt az önkormányzatokra.

A magas árfolyam miatt a múlt héten önkormányzati vezetők a kormány segítségét kérték a helyzetkezelésében.

Svájcnak is gond az erős frank

A folyamatosan erősödő frank miatt már Svájc is több ízben kifejezte aggodalmát, illetve a svájci jegybank néhányszor megpróbálta gyengíteni a saját valutáját, de a beavatkozás hatástalan lett. Július végén a központi bank jelezte, hogy gyengébb lehet a gazdasági bővülés a korábban várthoz képest a felértékelődő frank miatt, és ugyanezt prognosztizálta egy zürichi gazdaságkutató intézet. Hétfőn a svájci kormány rendkívüli ülését hívták össze, amelyről kiadott közleményben jelzik, hogy az erősödő frank lassíthatja a gazdasági növekedést, és ronthatja a munkaerőpiaci helyzetet.

Egy kedden megjelent felmérés szerint már a lakosság is egyre jobban aggódik az erősfrank gazdaságra gyakorolt negatív hatása miatt. A svájci lakosság bizalmi mutatója kétéves mélypontra esett, főként a munkanélküliséggel és az általános gazdasági helyzettelkapcsolatos kilátások romlása miatt.

Jaksity György a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnök a frank erősödésről az [origo]-nak adott interjújában azt mondta: a folyamat gazdaságilag teljesen megalapozott,amit persze a biztonságot kereső befektetők felgyorsították. Úgy látom, hogy a frank túlértékelt, de ez nem okoz különösebben nagy problémát, mert a svájci gazdaság sokat eltűr -tette hozzá a Concorde vezetője. "Szerintem a svájci cégek ki fogják bírni a paritást, nem fog összeomlani a gazdaság, mert az nagyjából elpusztíthatatlan. A frankerősödés nekik könnyű nátha, aki tartozik nekik, mint például mi magyarok, azoknak halál" - tette hozzá a szakember.

Az Equilor brókercég elemzői szerint a frank árfolyamának alakulása egészen hasonlóegy piramisjátékhoz. Az [origo] kérdésére, hogy mit is jelent pontosan a piramisjátékos hasonlat, Kuti Ákos, a brókercég elemzője azt mondta, a legnagyobb piaci szereplők, köztük a piaci nagybankok és a fedezeti alapok óriási elemzői csapattal dolgoznak, és kitalálnak befektetési sztorikat. Kinéznek egy-egy befektetési terméket, és annak az áremelkedésére játszanak, először a bank saját pénzén és a legfontosabb, legvagyonosabb üzletfelek pénzével pozíciókat építenek ki.

"Ezt követően elkezdik népszerűsíteni az adott befektetési eszközt a médiában, elemzésekkel igyekeznek alátámasztani azt, hogy a kinézett eszköz jelentős áremelkedés előtt áll. Ennekkövetkeztében más nagybankok és azok ügyfelei is vásárolnak a megcélzott eszközből,és ez egyre feljebb hajtja az árat" - fogalmazott Kuti Ákos, és hozzátette: ráadásul sok befektető a múltbeli áremelkedések szerint dönt az újabb befektetésekről, és a svájci frankárfolyamáról készült grafikonok látványos erősödést mutatnak, ezért még könnyebb több vevőt becsalogatni a piacra. Mindez azért hasonlítható a piramisjátékhoz, mert az egy olyan rendszer, amelyben azújonnan csatlakozóktól elkért belépési díjat a korábbi tagok között osztják szét, és egyrebővülő, piramishoz hasonló hálózat jön létre, amely a végén szükségszerűen összeomlik. A befektetési piacon az a helyzet, hogy a befektetési sztori, azaz a frank erősödése érdekében az elsők között befektető piaci szereplőknek egyre nagyobb profitot jelent az új belépőkvásárlásai miatt emelkedő árfolyam, de várható, hogy egy nagyobb zuhanással ér véget.