Végtörlesztés: nem talált gyanús ügyleteket a PSZÁF a bejelentés napján

Vágólapra másolva!
Nem indít piacfelügyeleti eljárást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az MSZP bennfentes kereskedés gyanúját felvető bejelentése nyomán, mert nem talált arra utaló jelet - közölte Binder István szóvivő.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője szeptember 12-én jelentette be, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökéhez fordult, kérve, vizsgálja ki, történt-e bennfentes kereskedés Lázár János Fidesz-frakcióvezető szeptember 9-ei, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére vonatkozó bejelentésével összefüggésben.

Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a bejelentés kapcsán nem indítanak eljárást, és erről tájékoztatták is a beadványozót. Kiemelte, a felügyelet hivatalból és az MSZP-s beadvány alapján is áttekintette, észlelte, figyelemmel kísérte és értékelte a szeptember 9-én bekövetkezett pénz- és tőkepiaci árfolyammozgásokat. E folyamat során a PSZÁF nem talált olyan gyanújelet, amelyik tiltott piacbefolyásolást vagy bennfentes kereskedelmet vetett volna fel - közölte. Hozzátette, ezért a felügyelet nem látta indokoltnak piacfelügyeleti eljárás indítását.

Mesterházy Attila a múlt hétfőn azt mondta, hogy egyes információk szerint az előző héten olyan tőzsdei tranzakciók történhettek, amelyek az OTP-részvények árfolyamának várható esésére spekuláltak. Hozzátette, ha igazak azok a piaci pletykák, amelyek szerint ezeket a kötéseket a Fidesz-KDNP végtörlesztésről szóló javaslatának előzetes ismeretében bonyolították le, az felveti a bennfentes kereskedés gyanúját, ezért elvárják a pénzügyi felügyelettől, hogy vizsgája ki ezeket az információkat.

Az OTP-részvények kereskedését szeptember 9-én délután tízszázalékos árfolyamesés miatt felfüggesztették.