Újabb kamatemeléseket jósol Járai

Vágólapra másolva!
További kamatemelésekre lehet szükség Járai Zsigmond szerint, hogy a jegybank elérje inflációs célját. Az MNB-elnök szerint jelen kondíciók közt kicsi az esélye, hogy 2008-ban teljesüljön a 3 százalékos inflációs cél - írja a Portfolio.hu.
Vágólapra másolva!

Járai Zsigmond szerint további kamatemelés szükséges a Magyar Nemzeti Bankban. A jegybankelnök véleménye szerint addig kell emelni a kamatokat, amíg a kondíciók alapján a célkitűzések elérhetőek lesznek. Az MNB hétfőn emelte kamatszintjét ötven bázisponttal 7,75 százalékra.

Az MNB elnöke szerint ha a monetáris politika olyan szigorú marad, mint amilyen, a fiskális pálya pedig a tervek szerint alakul, akkor 2008-re 4 százalék alá csökkenhet a pénzromlás üteme. Járai úgy vélekedik, hogy az infláció csúcsa 2007-ben lesz, egyes hónapokban a 8 százalékot is elérheti.

Járai továbbra is jelentős veszélyt lát a fiskális kiigazító csomagban annak növekedést lassító hatásai miatt. Véleménye szerint a konvergencia program céljaihoz a kormány nem rendelkezik elegendő politikai bátorsággal. Járai úgy gondolja, hogy a jó konvergencia program több kiadáscsökkentést tartalmazna, ez pedig politikai elkötelezettség kérdése is.