Gyengélkedik az adósok kedvenc devizája

Vágólapra másolva!
Évek óta leszálló ágban van a svájci frank. Ezzel összefüggésben számítani lehet rá, hogy a svájci jegybank ebben az évben tovább emeli irányadó kamatát - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Sokak szemében a svájci frank nagyjából az arannyal esik egy kategóriába: a biztos menedék, ami zivataros időkben is megőrzi értékét, ám az elmúlt pár évben nem nagyon felelt meg ennek a leírásnak.

Az euró/svájci frank a múlt héten 1,6190-en nyolcéves csúcsra ért, a 2002 közepi mélyponthoz képest az árfolyam 12 százalékkal emelkedett, vagyis a svájci frank ennyivel gyengült.

Ha a külkereskedelemmel súlyozott árfolyamindexet nézünk, akkor a svájci deviza értékvesztése ugyan "csak" 5 százalék volt a 2003 közepi csúcshoz képest, de a trend így nézve is szinte töretlen több mint három éve.

Az egyik tényező, amely lefelé nyomja a svájci frankot, a működőtőke-áramlás intenzitásának felerősödése. Svájc mindig is nagyon erős áru- és szolgáltatásexportőr volt, a folyó fizetési mérleg tavaly is a GDP több mint 15 százalékának megfelelő többletet produkált.

A másik oldalon viszont az ország egyre nagyobb mértékben exportál tőkét is: 2006-ban a svájci vállalatok több mint 70 milliárd svájci frank értékben vittek működőtőkét külföldre. Tavaly a vállalati fúziós, felvásárlási aktivitás soha nem látott mértéket ért el világszerte, s ezen belül az európai tranzakciók összértéke már az amerikait is felülmúlta.

A svájci vállalatok, különösen a pénzügyi szolgáltatók a legaktívabb cégfelvásárlók közé tartoznak manapság. Így összességében az úgynevezett alap fizetési mérleg, ami a folyó fizetési mérleg és a működőtőke-áramlás összege, tavaly már negatívba ment át. Másképpen fogalmazva, a portfóliótőke-áramlás szerepe a svájci frank árfolyamának meghatározásában lényegesen megnőtt az elmúlt években.

A pénzügyi befektetők viszont jellemzően egy dolgot szeretnek csinálni svájci frankban: eladósodni. Nemzetközi összehasonlításban a svájci kamatszint alacsony, még akkor is, ha a 2004 közepi 0,25 százalékról mostanra már 2 százalékra emelte a jegybank az alapkamatot. Ez ideális finanszírozási devizává teszi a svájci frankot a carry-ügyletekben, ahol a befektető alacsony kamatozású és volatilitású forrásból finanszíroz magasabb hozamú eszközt.

De nem csak a spekulatív tőke űzi ezt a sportot: a magyar háztartások tömeges méretű, svájci frankban történő hitelfelvétele szintén carry-ügylet. Amíg az ilyen típusú ügyletek népszerűek maradnak, a svájci frank erősödése igen alacsony valószínűségű eseménynek tűnik.

A gyenge árfolyam és a relatíve gyors gazdasági növekedés növeli az inflációs nyomást, s ezért, habár jelenleg az infláció még alig egy százalék feletti, a jegybanki kamat további emelésére lehet számítani.

A határidős árfolyamok szerint a piac legalább 50, de akár 75 bázispontos emelésre is számít 2007 során. A fennálló kamatkülönbségeket azonban mindez nem fogja drasztikusan csökkenteni, hiszen az alapkamat még így is mindössze 2,5-2,75 százalék lesz.