Többet hoztak a független nyugdíjpénztárak

Vágólapra másolva!
Nincs összefüggés a nyugdíjpénztárak hozama és a mérete között, független pénztárak viszont egyértelműen nagyobb hozamot értek el a bankokhoz, vagy biztosítókhoz kapcsolódóaknál - derül ki a pénztárak legfrissebb hozamadataiból. Az utóbbi öt év átlagában 4 százalék felett, tavaly viszont már csak 1,5 százalék alatt volt a pénztárak átlagos reálhozama.
Vágólapra másolva!

Komoly reálhozamot értek el az utóbbi években a nyugdíjpénztárak - hangsúlyozta Gaaál Attila, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője a pénzügyi hatóság szerdai sajtótájékoztatóján.

A magánnyugdíjpénztárak 2002 és 2006 között átlagosan évi 4,20, az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan évi 4,08 százalékkal gyarapították tagjaik vagyonát.

Az előző esztendőben nagyon megcsappant a pénztárak hozama. A magánnyugdíjpénztárak 1,70, az önkéntes nyugdíjpénztárak 1,25 százalékkal nagyobb hozamot termeltek az inflációnál.

A magán-nyugdíjpénztári szektor 2006-ban 8,20 százalékos, míg az önkéntes nyugdíjpénztári 7,75 százalékos nettó hozamot ért el. Ez a szint elmarad ugyan a korábbi évek átlagától, ugyanakkor az infláció 6,50 százalékos szintjét tekintve még így is érezhető reálhozamot biztosított.

Az egyes pénztárak hozamainak összehasonlításából kiderül, nincs összefüggés a pénztárak nagysága és hozama között. Az viszont kiderült, hogy a jelentős pénzügyi szolgáltatóktól független bankok többnyire magasabb hozamot értek el az ilyen háttérrel működőknél.

A hozamok szórása meglehetősen csekély, ami arra utal, hogy a pénztári portfólió-összetételek, így a hozamok nem tértek el jelentős mértékben egymástól. A pénztárak ugyanis egymáshoz igazodtak.

A magán-nyugdíjpénztári szektor hozamai (2000-2006)

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Átlag (2002-2006)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

Átlaghozam

6,56

6,75

6,58

3,21

16,77

12,49

8,20

9,35

Infláció

10,08

6,82

4,80

5,70

5,50

3,30

6,50

5,15

Reálhozam

-3,52

-0,07

1,78

-2,49

11,27

9,19

1,70

4,20

Maximum hozam

13,60

11,09

10,30

4,83

19,98

15,82

10,38

10,53

Minimum hozam

1,30

3,74

2,77

0,60

12,46

7,44

6,33

6,77


Forrás: PSZÁF

A magánnyugdíjpénztárak hozama tavaly 6,33 és 10,38 százalék között, az önkéntes nyugdíjpénztáraké pedig 5,00 és 14,44 százalék között szóródott. Ötéves átlagban a magánnyugdíjpénztárak hozama 6,77 és 10,53 között, az önkéntes nyugdíjpénztáraké 6,43 és 14,61 százalék között volt.

A pénztárak hozamainak viszonylag szerény különbsége hátrányos a pénztártagok jelentős részének. A nyugdíjba vonulásig hátralévő idő függvényében ugyanis más-más összetételű, kockázatosságú és hozamú befektetési csomagot célszerű kialakítani és fenntartani.

Az önkéntes nyugdíjpénztári szektor hozamai (2000-2006)

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Átlag(2002-2006)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

Átlaghozam

6,88

6,78

7,27

3,34

16,22

12,09

7,72

9,23

Infláció

10,08

6,82

4,80

5,70

5,50

3,30

6,50

5,15

Reálhozam

-3,20

-0,04

2,47

-2,36

10,72

8,79

1,25

4,08

Maximum hozam

21,49

12,43

13,70

9,25

25,42

18,79

14,44

14,61

Minimum hozam

0,33

1,44

2,46

0,25

6,84

6,49

5,00

6,43

Forrás: PSZÁF

Ennek érdekében idén januártól lehetőségként, 2009-től kötelezettségként megjelenő magán-nyugdíjpénztári választható portfóliós rendszer leglényegesebb célja, hogy hosszabb távon magasabb hozamot, ezzel magasabb nyugdíjszintet biztosítson.

Az új rendszer nagyobb arányban tartalmaz majd hosszabb távon várhatóan magasabb megtérülést biztosító eszközöket - például részvényeket - azon tagok esetében, akiknek a nyugdíjig hátralévő megtakarítási ideje a 15 évet meghaladja, és tudatosan nem választanak más portfóliót.

Giczi József