Nem változik az alapkamat az elemzők szerint

Vágólapra másolva!
Változatlanul marad a jelenlegi 7,75 százalékos jegybanki kamat mind az elemzők, mind a devizakereskedők többsége szerint - áll a Reuters legfrissebb felmérésében, amelyben decemberre a korábbinál kissé magasabb, 5,55 százalékos 12 havi inflációs előrejelzést adtak az elemzők.
Vágólapra másolva!

A felmérésben részt vevő elemzők ugyan arra számítanak, hogy az év végére 7 százalékra süllyed a jegybanki alapkamat, 12 elemző szerint a kamat tartására szavaz a monetáris tanács augusztusban, öt elemző 25 bázispontos kamatcsökkentést vár.

Hasonló tendencia alakult ki a devizakereskedők megkérdezésekor is: 11 devizakereskedő szerint változatlan marad a kamat, négy válaszadó kamatmérséklésre számít.

A piacok annak ellenére sem várnak további lazítást augusztusban, hogy legutóbbi nyilatkozataikban Simor András jegybankelnök és Bihari Péter monetáris tanácstag is kedvező inflációs folyamatokról számolt be - áll az elemzésben. A Magyar Nemzeti Bank elnöke egyben a nemzetközi pénzügyi hullámverés nyomán arra is figyelmeztetett, hogy a forint gyengülése és az állampapírhozamok emelkedése komoly tényező lesz az augusztus 27-i ülésen, amelyen a kamatokról döntenek.

A monetáris tanács júliusi ülése óta az amerikai hitelpiac tovagyűrűző problémái miatt a nemzetközi pénzügyi piacok befektetőikockázat-kerülővé váltak, és ez jelentős áreséseket okozott az emelkedő piacokon, amelyek közé a befektetők Magyarországot is sorolják. A forint árfolyama az elmúlt hetekben 260 körüli szintre, mintegy hat százalékot gyengült az euróval szemben, miközben az állampapírok hozamai négy-öt hónapos csúcsokra emelkedtek - áll a Reuters összefoglalójában.

Az elemzők szerint a kamatcsökkentés csúszásának valószínűségét erősíti az is, hogy az élelmiszerárak a várakozások szerint jelentősen emelkednek a közeli hetekben. Ez ugyan egyszeri esemény, de emelheti az inflációs várakozásokat, ami a jegybank döntéshozóit is óvatossá teheti.

Ugyanakkor a kamatcsökkentés mellett is vannak érvek, hiszen az infláció a kockázatok mellett is várhatóan jelentősen csökken az év végére. Átlagosan 5,55 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak az elemzők, a jövő év végére az inflációs ütem 3,5 százalékra esik.

A forint/euró árfolyambecslések meglehetősen szóródnak. Szeptemberre 254 forintos árfolyamot valószínűsítenek az elemzők 250-260 forintos szélsőértékek mellett, az év végére 251,5 forintos átlag jött ki 245-255 forintos szélsőértékek között.

A második negyedévi 1,4 százalékos GDP-adat után az elemzők lefelé korrigálták az éves növekedésre adott prognózist, az átlag most 2,4 százalék. Jövőre az elemzők 3,1 százalékos gazdasági növekedést várnak.