Erősödéssel kelt a forint

Vágólapra másolva!
A forint erősödött az euróval szemben a csütörtöki piacnyitás után, az euró jegyzése várhatóan 281 és 284 forint között alakulhat a nap folyamán. Szakértők szerint rövid távon nem várható jelentősebb forinterősödés, és kockázatot jelent a költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság. 
Vágólapra másolva!

A szerdán fokozatosan erősödő forint jól kezdett. Előző nap délután 283 forint felett jegyezték az eurót, a csütörtökön nem sokkal 10 óra előtt pedig 282 forint alatt volt a jegyzése a bankközi devizapiacon.

Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője az [origo]-nak elmondta, a forint erősödése azzal magyarázható, hogy a nemzetközi piacokon a dollár veszített értékéből. Az OTP szakértői ezt azzal egészítették ki, hogy a rubel ingadozási sávjának kiszélesítése is szerepet játszhatott a régiós devizák, így a forint szerény felértékelődésében. (A szűk sáv védelme miatti tranzakció miatt az orosz jegybank devizatartalékainak 30 százalékát elköltötte, ráadásul bő két hónap alatt tizenkilenc alkalommal kellett eltolni a sávközepet. Jelenleg egyébként 24 százalékos a rubel ingadozás sávja.)

A forint piacán a nyugalom az úr, forgalom alacsony. A jelenlegi piaci hangulat alapján, vagyis ha nem történik rendkívüli esemény, akkor várhatóan 281 és 284 forint között mozoghat az euró árfolyama - tette hozzá szakember, aki szerint rövid távon még nem szabad jelentősebb forinterősödésre számítani. A Takarékbank szakértői is erre hívták fel a figyelmet, mint mondták a forinterősödés még nem jelent trendfordulót.

Továbbra is a nemzetközi piaci hangulat határozza meg a forint árfolyamát alakulásának. Az elmúlt napok jegybanki kommentárjai, miszerint az inflációs cél egy gyengébb forintárfolyam mellett is elérhető, illetve a recessziós veszély Magyarországon igen jelentős, rövid távon nem mutatnak tartósabb forinterősödés irányába. (Simor András jegybankelnök már a korábbi előrejelzésben szereplőnél súlyosabb recessziót vetített előre tegnap.)

A régiós devizák általános gyengülése mellett a forint esetében speciális bizonytalansági tényező a költségvetés, hiszen még mindig nem egyértelmű, hogy sor kerül-e az idei hiánycél növelésére, illetve a bevételi oldalon várható kieséseket hogyan pótolja a kormány - derül ki az Erste piaci kommentárjából.

Ha kicsit kedvezőbbé válik a hangulat a külföldi piacokon, és a befektetők kockázatosabb befektetések, így a feltörekvő piaci devizák, ezsközök felé nyitnak, az javíthat a forint helyzetén. Két-három hónapon belül 270 forint alá kerülhet az euró jegyzése, de a korábbi 250 forintos szinteket nem valószínű, hogy eléri a kurzus - fogalmazott Kolba Miklós.