Minden eszközt bevet az MNB a forint érdekében

Vágólapra másolva!
A monetáris tanács készen áll a teljes monetáris politikai eszköztár alkalmazására - közölte vasárnap a jegybank. A tanács szerint a bankszektor helyzete az árfolyamgyengülés ellenére stabil, de a forintra neheződő leértékelődési nyomás érezteti káros hatásait.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa mindent megtesz azért, hogy a pénzügyi piaci folyamatok ismét összhangba kerüljenek a reálszféra kilátásaival, ennek érdekében a jegybank ösztönözni kívánja a közelmúltban bevezetett forint- és devizapiaci likviditásnyújtó eszközök fokozottabb igénybevételét, megkezdi az EU források piacra vezetését, és készen áll a teljes monetáris politikai eszköztár alkalmazására. Ezt közölte vasárnap a jegybank, miután a monetáris tanács pénteken este és vasárnap is ülésezett.

A monetáris tanács tárgyalásai előtti napokban történelmi mélypontra gyengült a forint árfolyama az euróval szemben, több napon át 310 forint felett kereskedtek a magyar fizetőeszközzel. Eközben szabadságon volt a héten Simor András, a jegybank elnöke. A Népszava pénteki száma szerint többekben megütközést keltett, hogy Simor éppen azon a héten ment szabadságra, amikor a forint újabb mélyrepülésbe kezdett, és lényegében minden nap történelmi mélypontra került. Felróják neki - írta a Népszava -, hogy csak pénteken szakította meg szabadságát.

A monetáris tanács vasárnapi közleménye szerint a bankszektor helyzete a közelmúltban bekövetkezett árfolyamgyengülés ellenére stabil, azonban a forintra nehezedő leértékelődési nyomás középtávon károsan hat a pénzügyi közvetítő rendszer tőkehelyzetére. Amennyiben az árfolyamgyengülés tartóssá válna, az importárakon keresztül közvetlenül és a várakozásokon, valamint egyéb közvetett csatornákon keresztül az inflációs cél elérését is veszélyeztetné.

Az MNB szerint az elmúlt időszakban a globális kockázatvállalási hajlandóság romlása, a közép-kelet európai régió, és ezen túlmenően a magyar gazdaság romló megítélése miatt a forint leértékelődési nyomás alá került. A leértékelődés üteme az elmúlt hetekben felgyorsult, ami mögött a tanács szerint már a fundamentumoktól elszakadó várakozások húzódtak meg.

A közlemény kiemeli, hogy az elmúlt hónapok adatai alapján megindult a belföldi jövedelemtulajdonosok alkalmazkodása a megváltozott nemzetközi finanszírozási környezethez. A belföldi megtakarítások növekedésével, szigorú költségvetési politika mellett, a külső egyensúly javulása, a magyar gazdaság finanszírozási igényének gyors és nagy mértékű csökkenése várható a tanács szerint.

A nemzetközi tőkepiaci finanszírozásra való ráutaltságot csökkenti az az MNB szerint, hogy a nemzetközi intézményektől rendelkezésre álló jelentős hitelkeret és a jegybanki devizatartalékok megfelelő szintje mellett a bankok finanszírozásában az anyabanki finanszírozás aránya továbbra is magas, és folyamatosan megújításra kerül.