Biztos és még biztosabb bankbetétek

Vágólapra másolva!
A magyar bankbetétekre ugyan teljes állami garancia van érvényben, de az esetleges kártalanítás szempontjából mégsem teljesen mindegy, hogy 13 millió forintnál kevesebb, vagy több pénzünk van a bankban, illetve hogy melyik fiókban helyeztük el a pénzünket.
Vágólapra másolva!

A parlament tavaly október 13-án fogadta el a betétbiztosítási összeghatárt megemelő törvényt. A hitelintézeti törvény addig érvényben levő verziója 6 millió forintban határozta meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) helytállási kötelezettségét, a módosítás ezt az összeget 13 millió forintra emelte.

Egyúttal eltörölték azt a szabályt is, amely szerint a kártalanítás mértéke 1 millió forint felett csak 90 százalék, vagyis megszűnt az önrész.

Veres János pénzügyminiszter a betétbiztosítási szabály módosításakor bejelentésekor azt is közölte, hogy a betétgarancia felső határának megemelése mellett a magyar kormány teljes körű garanciát vállal a lakossági betétekre. Ez azt jelenti, hogy az állam szavatolja a 13 millió forint feletti betéteket, és a pénzintézetek fizetésképtelensége esetén a betéteseknek a legfeljebb 500 ezer forintot kitevő önrészt sem kell állniuk.

Nincs törvénybe iktatva a kormánygarancia

A magyar betétesek pénze tehát biztonságban van, hisz a teljes betétösszegre vonatkozik valamilyen állami garancia. Kérdésként adódik mindeközben, hogy mi szükség van az állami garancia két részre osztására, azaz miért vonatkozik másfajta garancia a 13 millió forint alatti, illetve feletti részekre.

Az OBA garanciájának felső határát és a kormány garanciavállalását egy időben jelentették be, de a két garancia korántsem ugyanolyan: az 1996-os hitelintézeti törvény 2008-as módosítása (2008-as LVI. törvény) kizárólag a 13 millió forintig érvényes OBA-garanciára vonatkozik, a kormány "kiegészítő" garanciájára nem, ez utóbbi kizárólag a kabinet szóbeli vállalása.

A jogszabályban egyedül olyan formában jelenik meg a kormánygarancia, hogy a törvény bevezetőjébe utalásként bekerült, hogy "a bankbetétek Országos Betétbiztosítási Alapból járó kártalanítása feletti részének kifizetésére a kormány garanciát vállalt".

A 13 millió forint feletti betétgaranciát nem foglalták törvénybe, ez egy politikai garancia - mondta az [origo]-nak Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Ez nem magyar jelenség, ilyen politikai garanciák más országokban, többek között Németországban is léteznek.

Az ügy kapcsán a Pénzügyminisztérium a következő tájékoztatást adta az [origo]-nak: "a magyar állam - a 2008. október 8-i kormánydöntés alapján - valóban teljes körű garanciát ad az ügyfelek bankbetétjeinek visszafizetésére. A garancia, vagyis a pénzügyi vezetés deklarációja teljesen azonos más uniós tagállamokéval, jogszabályban lefektetve nincsen. Ismert, hogy az OBA mely típusú megtakarítások esetén tartozik helytállni, ugyanezekre vonatkozik az állami garancia is. A döntés annak érdekében született, hogy a betétesek ismerjék, tudják, a pénzük biztonságban van".

A szóbeli garancia erejét az adhatja, hogy a betétek biztosítása mindenekelőtt politikai kérdés, és már maga a bejelentés is olyan nyugtató hatásokkal járhat, ami szükségtelenné teszi az érvényesítést. Különbség a garanciák között a fentieken túl az is, hogy míg az OBA kártalanításának módja és lebonyolítása törvényben rögzített, addig a kormány garanciája esetében nincs ilyen rendelkezés sem.

Társtulajdonos kerestetik

A kétfajta garancia közötti különbséget az ügyfelek egy része is érzékelhette, legalábbis erre utal, hogy több, az [origo] által felkeresett bankfiókban elmondták, hogy a nagyobb összegű számlák esetében jellemző lett az utóbbi időben a számlatulajdonosok körének kibővítése.

Forrás: [origo]

A PM szerint biztonságban van a pénzünk

A családtagok betéttulajdonossá tételét épp az magyarázhatja, hogy az OBA garanciája személyenként és bankonként érvényes, azaz, ha egy számlának két tulajdonosa van, akkor máris kétszeres, 26 millió forintos a biztosítás. Az OBA-garancia ilyen megemelésének azonban csak abban az esetben van értelme az ügyfél részéről, ha a kormány garanciáját nem tekintjük teljesen egyenértékűnek azzal (az OBA garanciájának érvényesítése mindenképp egyszerűbbnek tűnik, főleg hogy a kormány garanciájáról semmilyen gyakorlati részlet nem ismert).

Leánybank és fióktelep

Bonyolítja a helyzetet, hogy Magyarországon nem csak az OBA biztosítása alá tartozó hitelintézet gyűjthet betétet. Lehetősége van magyarországi betétgyűjtésre a másik uniós tagországban bejegyzett hitelintézetek itteni fióktelepeinek is, a különbség mindössze annyi, hogy ezek esetében a betéteket az alapítás országában létrehozott nemzeti betétbiztosítási intézmény biztosítja (egy Ausztriában bejegyzett bank magyarországi fiókja által gyűjtött betéteket például az osztrák betétbiztosító intézet).

A fentiekből az következik, hogy nem mindegy, hogy melyik magyarországi fiókba tesszük a pénzünket, nem egyértelmű ugyanis, hogy milyen biztosítás vonatkozik a betétünkre - elképzelhető az is, hogy ugyanazon utcában található két fiókban más és más garancia van érvényben a betétekre.

Az Európai Unió irányelve szerint minimum 20 ezer eurót kell garantálniuk a betétbiztosítóknak, ami körülbelül hatmillió forintot tesz ki. Azaz ennyi pénzt minden magyarországi fiókban nyugodtan elhelyezhetünk, hiszen az uniós szabályozás a fióktelepek anyacégeire is vonatkozik, és Magyarországon nincsenek olyan fióktelepek, amelyek anyabankjai nem az unió területén vannak.

Eltérő szabályozások külföldön

A fentiekből következően elképzelhető, hogy egy külföldi bank magyarországi fióktelepében a magyar bankokban érvényes 13 millió forintnál 7 millió forinttal kisebb összegre vonatkozik a betétgarancia. A különbözetre az OBA-nál lehet kiegészítő biztosítást kötni, de ez nem kötelező, ám ennél is fontosabb, hogy az anyabankokra vonatkozó garanciák sokszor magasabbak a magyarnál, így erre jellemzően nincs is szükség.

Magyarországon kevesebb mint 20 fióktelep működik, és jellemzően nem is lakossági szolgáltatásokkal foglalkoznak, hanem a vállalati szektort szolgálják ki, de vannak a háztartási szegmensben is komolyabb pozíciókkal rendelkező fióktelepek is. A magyarországi Citibank (hivatalosan Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe) például az írországi Citibankhoz tarozik, így az ír szabályozás vonatkozik rá. Írországban a betétbiztosítás értékhatára 100 ezer euró, azaz nagyjából 30 millió forint.

A vagyonosabb ügyfelek esetében felmerülhet a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe is, ahol csak privát banki ügyfelekkel foglalkoznak, és akik számára a 70 ezer eurós plafonnal működő francia szabályozás az irányadó. Hasonló helyzetben vannak a Calyon és a Cofidis ügyfelei is.

A Dresdner Bank AG Magyarországi Fióktelepére a 2011-ig teljesen korlátlan német, az Axa Bankra és a Fortis Bankra a 100 ezer eurós belga, az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepére a 100 ezer eurós holland, a Banco Primusra az 50 ezer eurós portugál, az Oberbankra pedig az idén korlátlan, jövőre pedig 100 ezer eurós osztrák betétbiztosítás vonatkozik.

Nem minden betét, ami annak látszik

A bankban tartott pénzt sokan automatikusan bankbetétként kezelik, pedig számos olyan banki konstrukció létezik, ami nem tartozik az OBA biztosítási körébe. Ilyenek például az értékpapírok és a befektetési alapok, amelyekkel kapcsolatban a Befeketető-védelmi Alap (BEVA) vállal garanciát - ez a biztosítás azonban csak részleges, ugyanis csak 6 millió forintig érvényes, és létezik egy 10 százalékos önrész is.

Figyelembe kell venni azt is, hogy nincs szükség részvények, kötvények vagy egyéb értékpapírok közvetlen megvásárlására ahhoz, hogy értékpapír-tulajdonosokká váljunk, ezt ugyanis a befektetési jegyeken keresztül is megtehetjük. Az eligazodást tovább nehezíti, hogy vannak olyan banki termékek, amelyek nagyon hasonlítanak a bankbetétekre (korlátlan hozzáférést biztosítanak, bankkártya jár hozzájuk), de a pénzünket jogilag pénzpiaci alapokban tartják. Ezekre a "kvázi-betétekre" sem vonatkozik az OBA 13 millió forintos, illetve a kormány korlátlan garanciája, így ilyen termékekben 6 millió forintnál többet csak saját szakállunkra tudunk tartani.