Vágólapra másolva!
Véget ért a legnagyobb amerikai bankok kormányzati "stressztesztje", melynek során a gazdasági helyzet jelentős rosszabbodásának következményeit szimulálták a szakértők. Az eredmény részletei még nem ismertek, de annyi biztos, hogy a Fed az előírtnál jóval nagyobb tartalékokat tartana biztonságosnak.
Vágólapra másolva!

Az amerikai központi bank, a Fed az előírt feletti "jelentős mértékű" tartalékolást javasolt pénteken a nagybankoknak, hogy ki tudják védeni a recesszió esetleges rosszabbodását. A Fed azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy a kormány a tervek szerint május elején hozza nyilvánosságra a 19 vezető amerikai bank állapotáról végzett úgynevezett stressztesztek eredményét.

A pénzügyi tárca több szempont alapján vizsgálta, hogy mely pénzintézetek kerülnének csődközeli helyzetbe, vagyis melyeknek lenne szükségük pótlólagos szövetségi támogatásra nehezebb gazdasági körülmények között (ha a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölé szökne, vagy ha az ingatlanárak további 22 százalékkal esnének). A kormány korábban közölte: nem számol ilyen súlyos visszaeséssel, de bizonyosságot akar szerezni arról, hogy a vezető bankok kibírnának egy ekkora terhelést is.

A terhelési próba elvégzésében több mint 150 szövetségi felügyelő, ellenőr és közgazdász vett részt. A bankoknak részletes adatokat kellett szolgáltatniuk a különböző hitelportfóliók szerkezetéről, földrajzi megoszlásáról, dokumentáltságáról, a jelzálogpiaci kintlévőségekről, a hitelkártyakölcsönökről, a kereskedelmi és ipari hitelek megoszlásáról.

A kormány ugyan nem hozta nyilvánosságra, de a bankokhoz eljuttatta az arra vonatkozó becsléseket, hogy a szövetségi szakértők szerint mekkora összegű tőkésítést kell végrehajtaniuk biztonságuk érdekében. A bankok vezetői és a kormány tisztviselői a jövő héten állítólag még egyeztetnek a számokról, majd május 4-én hozzák nyilvánosságra a tesztek eredményeit.

A Fed közölte: a terhelési vizsgálatok annak biztosítását szolgálják, hogy a bankok elegendő tőketartalékkal rendelkezzenek a következő két évben, miközben folytathatják a hitelezést. Mivel a gazdaság jövőbeni alakulása és a bankok esetleges veszteségei bizonytalanok, a bankcsoportok okosan teszik, ha pótlólagos tőketartalékot hoznak létre a vártnál nagyobb veszteségek kivédésére - írta a központi bank.

David Axelrod elnöki főtanácsadó múlt hétvégén úgy nyilatkozott, hogy a stressztesztek "néhány nagyon komoly" problémát tártak fel, egyes bankok súlyos gondokkal fognak szembenézni. Hozzátette viszont, hogy a kormánynak megvannak az eszközei a nehézségek kezelésére.