Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az első félévben konszolidáltan 5,8 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el az FHB Jelzálogbank Nyrt., 17,6 százalékkal többet, mint 2008 első felében - közölte a bank a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.

A swap, azaz a határidős ügyletek valós értékváltozása nélkül számítva a nyereség 61,3 százalékkal 7,8 milliárd forintra emelkedett. A konszolidált mérlegfőösszeg a félév végén 817,5 milliárd forint volt, 29,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A mérlegfőösszeg 18,6 százalékkal több a tavalyi év véginél.