Az alkotmányhoz is hozzányúlnának a PSZÁF miatt

Vágólapra másolva!
Jövő héten tárgyalja a kormány a PSZÁF-törvény módosítását. Alkotmánymódosításra is szükség van ahhoz, hogy a pénzügyi felügyelet jogszabály-alkotási jogosítványt kapjon.
Vágólapra másolva!

A kormány várhatóan a jövő heti ülésén tárgyalja a PSZÁF-törvény módosítását, amelyet azután hamarosan a parlament elé terjeszt a Pénzügyminisztérium - mondta Pichler Ferenc, a tárca szóvivője az MTI-nek hétfőn.

Hozzátette: alkotmánymódosításra is szükség van ahhoz, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogszabály-alkotási jogosítványt kapjon.

Farkas Ádám, a felügyelet elnöke a hétvégén az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a PSZÁF autonóm közigazgatási szerv lesz, és korlátozottan rendeletalkotási jogot is kapna. Elmondta, hogy lesz egy új, a pénzügyi stabilitásért felelős testület is.

A magyar pénz- és tőkepiaci felügyeleti rendszer megerősítése megfelel az általános európai uniós irányzatnak és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlásainak - ezt az IMF budapesti állandó irodájának vezetője, Irina Ivascsenko mondta pénteken a Reuters hírügynökségnek. Az irodavezető közölte: Magyarországon néhány héten belül törvénymódosításokkal jelentősen fölerősítik a pénzügyi felügyeletet mint független szabályozó intézményt, és növelik a Magyar Nemzeti Bank hatáskörét is a rendszerszintű kockázatok kezelésére.