Partnereit nyugtatja a BorsodChem kínai vevője

Vágólapra másolva!
A Wanhua szerint a BorsodChem megvásárlása nem lesz "bomlasztó." A cég vezérigazgatója stratégiai ambíciókról beszélt, amely a pénzügyek, a technológia és termékkínálat erősítését célozzák.
Vágólapra másolva!

Jiansheng Ding a Financial Times kérdésére azt mondta, hogy nem romlás szeretnének hozni, hanem prémiumtermékeket eladni a környezetvédelmi előírásokhoz ragaszkodva. Cége, a Wanhua azon kínai vállalatok közé tartozik, amelyek kinőtték a belföldi piacot, így tengerentúli célokat tűznek ki. Viszont hazájukon kívül nem igazán ismertek, így legtöbbször gyanúsnak tűnnek a fogadó országok képviselő szemében.

Ding azért is szólalt meg a tárgyalások kezdete óta először, hogy megerősítse a magyar kormányt és a 40 tőkeerős hitelezőt tömörítő Permirát a Wanhua hosszú távú terveiben. A BorsodChem 1,1 milliárd eurós adósságot halmozott fel, amelynek átütemezésekor került képbe a kínai befektető.

"Nem vagyunk ellenük. De most felelős partnerként kell cselekedniük és támogatniuk a már létező hitelátütemező tervet" - mondta Christian Neuss, a Permira részéről. A Wanhua 13-15 százalékos részesedést kapna a BorsodChemben, ha átvállalja az adósság kétharmadát. A hitelezőknek azonban nem tetszik a Wanhua felvásárlási terve, többek között azért, mert nem ismerik a kínai társaságot.