Robog a kínai autópiac

Vágólapra másolva!
Soha nem látott ütemben bővült az idén a kínai autópiac: csak szeptemberben több mint egymillió autót értékesítettek, 84 százalékkal többet mint egy évvel korábban - közölte kedden a kínai autógyártók szövetsége, a China Association of Automobile Manufacturers. Augusztusban még 858 300 volt az eladott autók száma.
Vágólapra másolva!

Az autógyártók jórészt a nagyvonalú állami konjunktúra ösztönző programnak köszönhették az értékesítés jelentős javulását.

A VW például az idei első kilenc hónapban rekord értékesítést könyvelhetett el 37 százalékos növekedéssel. A legnagyobb kínai autógyártó konszern a SAIC pedig az idei első kilenc hónapban 47 százalékkal növelte eladásait.

Szakértők szerint az elért értékesítési volumen jövőre már nem lesz tartható az állami ösztönző program megszűnésével, de kínai autópiac továbbra is magas növekedési ütemet mutat majd. Kína 2009 elején előzte meg az Egyesült Államokat a világ legnagyobb autópiacaként.