Lerakták a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét

Vágólapra másolva!
A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban, akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, a Mercedes gyár ünnepélyes alapkőletételén pénteken Kecskeméten.
Vágólapra másolva!

A Daimler-Benz, amely a Mercedes gépjárművek gyártásával a csúcstechnológiát képviseli a világon, bízik abban, hogy velünk együtt megtalálja számításait az új gyár felépítésével - mondta a miniszterelnök a gyár helyszínén.

A Daimler-Benz üzeme 800 millió eurós beruházással valósul meg, a cég első kelet-európai gyára lesz, egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása.