Magyarország vezeti a devizakockázati listát

Vágólapra másolva!
Magyarország van a Bank of America devizaválság-kockázati listájának az élén: míg korábban mind a tőkepiacon, mind a devizapiacon nyugodt volt a kereskedés, mostanában a befektetők állandóan Magyarországról érdeklődnek, mondta a bank elemzője. A gondok a szakember szerint a gazdaságpolitikai szereplők kommunikációjával vannak.
Vágólapra másolva!

A külföldi befektetők Magyarország iránti bizalma jelentősen megcsappant a januári és júniusi forinthoz köthető események után, írta a Napi Gazdaság. A Bank of America (az USA harmadik legnagyobb pénzintézete) londoni vezető tanácsadója Dwyfor Evans a lapnak elmondta, hogy manapság a befektetők folyton Magyarország felöl érdeklődnek. Ennek az egyik oka az, hogy az utóbbi időben erőteljesen megrendült a gazdaságpolitikai szereplők szavahihetőségébe vetett hit, hiszen a jegybank hol a nyílt piacon "játszott" a spekulánsok ellen, hol leértékelt, hol pedig a kamatpolitikához nyúlt, írta a Napi Gazdaság.

Az ERM-II-es rendszerhez való csatlakozás kapcsán Evans elmondta, hogy a 260 forintos euróárfolyamot tartja tarthatónak. A vezető tanácsadó szerint egyébként a magyar gazdaság stabil lábakon áll, a problémák a jegybank kommunikációjával, illetve a kormányzat valódi elkötelezettségével vannak. A versenyképesség javításához hosszú távú reformokra és járulékcsökkentésekre lenne szükség, nem pedig leértékelésre, mondta a tanácsadó.