Szerdán is csúcsot döntött a BUX

Vágólapra másolva!
A keddi rekord után ismét csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe, a BUX. A mutató több mint százpontos, közel egyszázalékos emelkedés után 12 556,18 ponton fejezte be a kereskedést. A forgalom duplája volt ugyan a keddinek, de még így is az éves átlag alatt maradt.
Vágólapra másolva!

Az értéktőzsdén 9,2 milliárd forint értékben születtek üzletek szerdán, ami közel duplája a keddi kereskedés értékének, azonban még így is elmarad a nyári uborkaszezon miatt 9,5 milliárdosra csökkent idei átlagnak.

Csendes kereskedésben újabb BUX-rekord/uzletinegyed/befektetes/20040928csendes.html

A Richter-papírok kivételével a vezető részvények mindegyike drágult szerdán, a BUX hajtómotorja egyértelműen az OTP és a Mol részvények adásvétele volt. A banki papírokkal 3,8 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 2,3 százalékkal 4465 forintra emelkedett. Az olajipari társaság részvényeinek adásvétele 2,1 milliárd forintot tett ki, a papírok ára 0,8 százalékkal drágult, és 9600 forinton zárt. A Matáv részvényeinek árfolyama is szép emelkedést produkált, a 816 forintos záróárfolyam 1,2 százalékos emelkedésnek felel meg.

A Richter-részvények ára 1,8 százalékkal csökkent, és 23 445 forinton zárt. Az Egis-papírok árfolyama 1,5 százalékkal 9950 forintra emelkedett. A kisebb papírok közül az Antenna Hungária papírjainak és a Danubius részvényeinek árfolyama 0,8 százalékkal emelkedett.