Fekete felhők a BorsodChem felett

Vágólapra másolva!
Üzemi szinten rendkívül jó 12,6 milliárd forintos profitot ért el a BorsodChem szeptemberig, azonban a kilátások a magas olajár miatt nem túl rózsásak. A cég vezérigazgatója jövőre is biztosítottnak látja a 20 százalékos árbevétel növekedést, azonban a magas energiaár csak most kezdik el igazán éreztetni kedvezőtlen hatását.
Vágólapra másolva!

A BorsodChem csoport 128,4 milliárd forint árbevételt ért el az első háromnegyed évben, ami 20,3 százalékkal több a bázis időszaknál. E mellett az üzemi tevékenység 56,7 százalékkal, 12,6 milliárd forintra nőtt január-szeptemberben, így a cég első kilenc havi üzemi eredménye már magasabb, mint a 2004. évi teljes üzemi eredmény. A nettó eredmény a kisebbségi részesedés levonása után 10,4 milliárd forint volt szeptember végén, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb a bázisnál. Ennek egyetlen oka, hogy a forint ez évi stabilitása miatt a határidős ügyletekből származó nyereség elhanyagolható az elmúlt évihez képest.

Az árbevétel növekedési dinamikáját meghaladó üzemi eredmény-növekedést egy gyors, változásokkal tarkított, de összességét tekintve egyre költségesebb vegyipari

környezetben ért el a társaság - közölte a csütörtökön nyilvánosságra hozott gyorsjelentésben a cég vezérigazgatója Kovács F. László. A cég további évi 20 százalékos árbevétel növekedését pedig arra lehet alapozni a vezérigazgató szerint, hogy 2005-ben, a negyedik negyedévben üzembe lépő új létesítmények biztosítékot adnak erre. Kovács F. László szerint minden esély megvan arra, hogy a jövő évben a BorsodChem csoport szinten 1 milliárd dollárt meghaladó árbevételt érjen el. Az új kapacitások méretnövelése és a régiekkel való párhuzamosítása útján nő a gazdasági hatékonyság, az élőmunka termelékenység, és csökken az üzemszüneti rizikó is.

Forrás: MTI
Lesz gond az energia árakkal

A BorsodChem csoport működését, és a vegyipar profitabilitását azonban alapvetően meghatározza a kőolaj, illetve az azzal összefüggő derivátumok, és energiahordozók árának alakulása. Az első negyedévben még úgy tűnt, hogy az olajpiac alacsonyabb árszinten konszolidálódik, ez azonban nem következett be, és a második negyedévtől egy meredeken emelkedő kőolajár volt jellemző a piacon, melyet a szeptemberi természeti katasztrófák további, addig nem látott magasságokba vittek. Ha némi fáziskéséssel is, ez a trend komoly mértékben hatással van az olajszármazékokon túl az energiahordozók árszintjére, ami ez év negyedik negyedévében, és a jövő év első felében fogja csökkenteni a jelentős földgáz felhasználók eredményességét.

Lengyel céget vesz a BorsodChem/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20051004lengyel.htmlA BorsodChem üzemi eredménye 38,7 százalékkal nőtt/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050810aborsodchem.htmlA BorsodChem 60 százalékkal növelte üzemi nyereségét/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050429aborsodchem.html

Deák Bálint