A Graphisoft a nagyokra összpontosít

Vágólapra másolva!
Az építészeti és építőipari szoftvereket gyártó és szervízelő Graphisoft, el akarja érni a világ 200 legnagyobb építőipari cégét új szoftverével, amelynek értékesítése már tavaly meghaladta az egymillió eurót - hangozott el a cég első budapesti közgyűlésén. Az IT és az ingatlanfejlesztő tevékenység szétválasztását a következő közgyűlésen vetik majd fel.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb építőipari cégek éves forgalma 70 milliárd dollár, az építészeti tevékenységé pedig 1,4 milliárd dollár körül van - emelte ki a stratégia bemutatásában Dominic Gallello, a tőzsdén is szereplő IT cég vezérigazgatója pénteken, a vállalat rendkívüli budapesti közgyűlésén.

A Graphisoft két fő terméke az építészeti megoldásokat segítő ArchiCAD szoftver és az új fejlesztésű, öt dimenziós Construction Management Solution. Ez utóbbi az építkezés teljes folyamatát tudja modellezni, beleértve a költség és az idő tényezőt is. A program hozzárendeli építészeti terv változtatásához a változó paramétereket is. Ennek a terméknek nem a licencét adják el - magyarázta a vezérigazgató, hanem elvégzik a folyamat teljes tervezését. Az építőipari szoftvert tavaly vezette be a piacra a Graphisoft. Bojár Gábor, az igazgatóság elnöke elmondta, hogy a cég életében eddig ez volt a legjobban előkészített piacra lépés.

"Pontos számot a cég gyorsjelentésének február közepi közzététele előtt nem mondhatok, de az biztos, hogy ennek a terméknek az értékesítése már tavaly meghaladta az egymillió eurót" - közölte az elnök. Az első háromnegyed évben, a Graphisoft konszolidált árbevétele elérte a 19 millió eurót.

A társaságnak ez volt az első közgyűlése Budapesten, miután amszterdami székhelyét a múlt évben áthelyezte a magyar fővárosba. A közgyűlést 59,99 százalékos tulajdonosi részvétellel bonyolították le.

A tulajdonosok a közgyűlésen - részvényesi előterjesztésre - visszahívták az egész igazgatóságot, bár a napirenden csak két új igazgatósági tag megválasztása szerepelt. Az új igazgatóság tagja lett Bojár Gábor, az igazgatóság elnöke, a vezérigazgató, Dominic Gallello, Karvalits Ferenc, a CIB Bank volt vezérigazgatója, az FHB és a Wallis Rt. igazgatósági tagja. Igazgatósági taggá választották Georg Katzot, valamint Zádori Pétert, akinek nemzetközi IT cégek felvásárlásában van tapasztalata. Ezzel kikerült az igazgatóságból a legnagyobb tulajdonos, Bojár Gábor.

A Graphisoft mintegy 20 millió euró értékű ingatlanportfolióval rendelkezik. Az igazgatóság az áprilisi, éves rendes közgyűlés elé terjeszti azt a tervet, amely szétválasztaná az IT és az ingatlanfejlesztő tevékenységet. A tulajdonosok, az éves rendes közgyűlésen egy előzetes mérleg alapján dönthetnek a cég szétválasztásáról, a végső döntést pedig egy újabb közgyűlésen mondják ki, várhatóan még az első félévben.

Bojár Gábor elmondta, hogy három fő szempontot érvényesítenek a szétválasztás során: a meglévő részvényopció értékének megtartását, a szoftver üzletág fejlődésének finanszírozási szükségleteit és azt, hogy választási lehetőséget biztosítsanak a részvényeseknek.

Elmarad a várttól a Graphisoft eredménye/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20051110elmarad.htmlMegduplázta profitját a Graphisoft/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050214megduplazta.html