Enyhén gyengült reggel a forint

Vágólapra másolva!
Az eurót péntek reggel 259,20/40 forinton jegyezték. A zloty reggel felfelé indult, s a kereskedők úgy vélik, hogy a forintot is magával húzhatja.
Vágólapra másolva!

A forint enyhe gyengüléssel kezdte a kereskedést pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az eurót reggel 259,20/40 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki 258,60/70 forinttal. A forint 8,17 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 23 bázisponttal gyengébben, mint csütörtökön délután.

A dollár gyengült a nemzetközi devizapiacokon, ezt követve Budapesten 213,20/40 forinton kereskedtek vele, több mint két forinttal lejjebb a csütörtöki 215,50/60 forintnál.

A zloty reggel felfelé indult, s a kereskedők úgy vélik, hogy a forintot is magával húzhatja. A mozgalmas hét után pénteken nyugodtabb napra számítanak, a monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülése előtt a befektetők már többnyire rendezték pozícióikat.

Az állampapírpiacon egyelőre csak szórványos ajánlatok vannak, a hozamszintek megegyeznek a csütörtök késő délutánival.