Montenegrói állami vállalatba társulna a Mol

Vágólapra másolva!
Stratégiai partnert keres a montenegrói állami kőolajipari vállalat, a Montenegro bonus. Az érdeklődők között van a horvát INA, a magyar Mol, a görög Hellenic Petroleum, a szlovén Petrol, az orosz Lukoil, valamint a kanadai Bankers Petroleum - írta szerdai számában a Republika.
Vágólapra másolva!

A tenderfelhívást április 6-án tették közzé. Az érdeklődők 45 napon belül tehetik meg ajánlataikat. A létrehozandó vegyes vállalat - amelyben fele-fele arányban venne részt a két partner - feladata az ország energia-infrastruktúrájának a kiépítése az EU-szabványok szerint, vállalatfelvásárlások, beruházások, kitermelés lebonyolítása, az ország kőolajtárolóinak és benzinkút-hálózatának az üzemeltetése.

A pályázaton az a vállalat vehet részt, amelynek a nyeresége legkevesebb évi 5 millió euró volt az elmúlt három évben, és jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a kőolajiparban. A pályázótól elvárják, hogy legalább 100 benzinkutat üzemeltessen és legalább 100 ezer köbméternyi földgáz tárolására alkalmas kapacitással rendelkezzen. Előírás továbbá egy üzleti terv elkészítése tárolók kiépítésére, a benzinkút-hálózat bővítésére.

A Montenegro bonus székhelye Cetinje, a vállalatot 2003-ben hozta létre a kormány, miután a görög Hellenic Petroleumnak eladták a korábbi állami kőolajipari monopóliumot, a Jugopetrolt.