Tovább száguld Amerikában a Rába

Vágólapra másolva!
Újabb, 45 millió dolláros futómű-megrendelést kapott a Rába. A társaság több évtizedes szakmai kapcsolatban áll észak-amerikai partnerével, amely összességében 135 millió dollárért vásárol a Rábától 2010-ig.
Vágólapra másolva!

A Rába Futómű Kft. és az amerikai központú Marmon-Herrington kiegészítést írt alá a 2007-es keretszerződésre vonatkozóan, mely szerint a Rába növeli kapacitását és futómű-, illetve futóműalkatrész-beszállítását legalább 45 millió dollár éves értékben a 2007 októbere és 2010 októbere közötti időszakban. A felek megegyeztek továbbá versenyképesség-javító és jövibeli növekedést szolgáló stratégiai lépésekről is - olvasható a társaság által az [origo]-hoz eljuttatott közleményben.

A két vállalat közötti kapcsolat a 80-as évekre nyúlik vissza, amikor a Rába megkezdte a Marmon-Herrington által szerelt standard felépítményű összkerék-meghajtású kamionokhoz speciális kormányművek beszállítását.

Az utóbbi években a futóműtípusok köre és a Rába eladási volumene dinamikus fejlődést mutat, míg a Marmon-Herrington folytatja a réspiacon való bővülés kihasználását. A speciális alkatrészek tekintetében a Marmon-Herrington a Rába legnagyobb vásárlójává vált - írja a közlemény.

A terméktípusok specifikációja, a szállítási kör és a bevételek mellett a felek megállapodtak továbbá egy rövid lejáratú befektetési program indításáról, mely lehetővé teszi a Rába számára a növekvő piaci kereslet kielégítését. A 2007-2010-es keretszerződés kiegészítésének aláírása segíti a Rába és a Marmon-Herrington vezető pozíciójának tovább erősödését ezen a réspiacon és a Rába jelenlétét az amerikai piacon.