Rába: 50 milliós adózott eredmény

Vágólapra másolva!
A Rába Nyrt. az idén az első negyedévben 50,8 millió forint adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 181,45 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült eredménykimutatásában.
Vágólapra másolva!

A Rába 50,8 millió forintos nettó eredménye 41 százalékkal magasabb a piaci várakozásoknál, miközben az üzemi eredmény a várt 31 millió forintos veszteség helyett 10 millió forintos nyereség lett. Az üzemi eredmény egy év alatt 45 százalékkal csökkent.

A konszolidált árbevétel az első negyedévben megközelítette a 13 milliárd forintot, 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és mintegy 500 millió forinttal a várakozásokat. Az árbevétel 63,1 százaléka származott az exportból. Az EBITDA az első negyedévben 24 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, 822 millió forintra. A létszámhatékonyság 13 százalékkal javult a tavalyi évhez képest, a csoport záró létszáma 2874 főre csökkent.

Az amerikai piacon 2007 I. negyedévében elért árbevétel 18,0 millió dollár (3,47 milliárd forint) lett a 2006 I. negyedévében elért 16,8 millió dollárral szemben. Ez 7,1 százalékos növekedést jelent, két ellentétes hatásnak köszönhetően. Az időszakot a nehéz tehergépjármű-piac jelentős, időszakos visszaesése jellemezte, amit a speciális futóművek területén a stratégiai partnerrel történő együttműködés kiszélesítése kompenzált.

Az európai export 2007 I. negyedévében 12,0 millió eurót (3,016 milliárd forint) ért el az előző év hasonló időszakában elért 10,9 millió euróhoz képest. Ez 10 százalékos növekedésnek felel meg. Ebből a futómű üzletág 7,0 millió euróval, az alkatrész üzletág 4,4 millió euróval, a jármű üzletág 0,6 millió euróval részesedett.

A Futómű Kft. esetében összességében 4 százalékkal csökkent az európai export annak következtében, hogy a korábban a Dana európai leányainak értékesített termékeit egyre nagyobb mértékben a partner győri üzemébe szállítja a Rába. A többi európai vevő felé az értékesítés növekedett. Az Alkatrész Kft. exportja csaknem 40 százalékkal növekedett ebben a relációban.

A belföldi értékesítés árbevétele 2007 I. negyedévében 4,8 milliárd forint volt, 2006 I. negyedévéhez képest 13 százalékkal nőtt. A futómű üzletág értékesítése 17 százalékkal, az alkatrész üzletágé 46 százalékkal nőtt a Suzukitól és a Futómű Kft.-től származó árbevétel felfutásának köszönhetően.

A FÁK- és a kelet európai piacokon a Rába által elért exportárbevétel a bázisidőszakihoz viszonyítva 76 százalékkal 6,0 millió euróra növekedett, ennek hátterében továbbra is az orosz piac igényeinek növekedése és a stratégiai kapcsolatok kiteljesedése áll. Az egyéb piacokon elért árbevétel 0,7 millió dollár volt, míg egy éve 1,4 millió dollár. Ez az árbevétel csaknem teljes egészében Japánból származik.

A csoport mínusz 1,4 millió forintos pénzügyi eredménye tartalmazza a 291 millió forintos realizált határidős ügylet eredményét, a nettó 159 millió forint kamatfizetést, a 125 millió vevő szállító hitelek átértékelését és 239 millió veszteséget a nyitott határidős ügyletek után. A hosszú lejáratú kötelezettségek március 31-i záróértéke 7,5 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 8,1 milliárd forintról. A rövidlejáratú kötelezettségek 0,9 százalékkal 12 milliárd forintra csökkentek.

A Rába Futómű Kft. árbevétele 8,1 milliárd forint volt a 2006 I. negyedévében elért 7,8 milliárd forinttal szemben. Az üzemi tevékenység eredménye az idei év első negyedévében 351 millió forint veszteségre csökkent a tavalyi év hasonló időszaki 412 millió forint veszteségéhez képest. EBITDA szinten a Futómű Kft. működéséből származó eredménye az időszakban 274 millió forintra nőtt a tavalyi 167 millió forintról.

A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. árbevétele 2007 I. negyedévében jelentős mértékben, 43,5 százalékkal növekedve meghaladta a 4,0 milliárd forintot, a 2006 I. negyedévében elért 2,8 milliárd forinttal szemben. A cég üzemi szinten 198 millió forint nyereséget termelt a tavalyi év hasonló időszaki 29 millió forint nyereségéhez képest. EBITDA szinten az Alkatrész Kft. működéséből származó eredménye az időszakban 2,4-szeresére emelkedve 313 millió forintra nőtt a tavalyi 130 millió forintról.

A Rába Jármű Kft. értékesítése az I. negyedévben 1,3 milliárd forint volt, 2006 I. negyedévében 1,8 milliárd forintot tett ki. Az üzemi eredmény 101 millió forint volt, míg a tavalyi I. negyedévben 120 millió forint. EBITDA-szinten a Jármű Kft. működéséből származó eredménye az időszakban 136 millió forintot ért el a tavalyi 163 millió forinttal szemben.

A Rába részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 1480 forinton zárt, az elmúlt egy évben 645 és 1593 forint közötti áron születtek rá kötések.