Korai lenne még a Mol és az OMV frigye

Vágólapra másolva!
Az OMV-nak a Mol-részvények megszerzésért folyó harca hajtja fel a magyar olajcég papírjainak árfolyamát. Szakértők szerint egyelőre még nincs itt az ideje a Mol és az OMV egyesülésének hosszú távon, pedig még egy fúzió sem menti meg e két céget attól, hogy a világ valamelyik meghatározó olajcége felvásárolja. A Mol-részvények ára kedden tovább szárnyal: 10 órára már újabb 6 százalékkal 30 000 forint fölé nőtt az értéke. 
Vágólapra másolva!

Az OMV felvásárlási szándéka és a Mol védekező részvényvásárlásai állnak a magyar olajcég papírjainak napok óta tapasztalható drágulása és jelentős forgalma mögött - mondta az [origo]-nak Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője. Szerinte az orosz olaj- és gázcégeknek más, jobb befektetési lehetőségeik és költséges kötelezettségeik vannak, ezért várhatóan nem szállnak be a Mol-részvényekért folyó harcba.

Pletser Tamás szerint a nagy olajcégek között folyó verseny egy hasonló profilú és nagyságú céggel történő együttműködésre és összeolvadásra ösztönzi az OMV-t. A lehetséges partnerek közül a Mol a legjobb bécsi székhelyű vállalkozás számára. Földrajzi elhelyezkedésükből adódóan ugyanis a két cég együttműködésével vagy fúziójával lehetne a legnagyobb összeget megtakarítani. Az Erste Bank elemzője úgy véli, hogy a OMV meghatározó arab tulajdonosa a szükséges mennyiségű tőkével is segítené az OMV fúziós elképzeléseit, és az osztrák állam is támogatná a felvásárlást.

A Mol felvásárlásához azonban az OMV-nak meg kell egyeznie a Mol vezetésével - hívja fel a figyelmet Pletser Tamás. A Mol vezetése ugyanis a cég részvényeinek mintegy 25 százalékát ellenőrzi, és befolyását könnyen 33 százalékra növelheti. A Mol-vezetés befolyása jelenleg kiterjed 2 százaléknyi saját részvényre, az OTP Banknál lévő 9,1 százalékos részesedésre, a BNP-Paribas-nál lévő 6 százaléknyi részvénycsomagra, melyre vételei joga van, és egy további 6 százalékos részvénycsomagra, melyről szintén a Mol vezetése dönthet. A szabályok pedig további 8 százaléknyi részesedés megvásárlást teszik számára lehetővé.

A felvásárlás sikere vagy kudarca a szakértő szerint azon múlik, hogy a Mol vezetése mekkora összegért hajlandó lemondani a függetlenségről. Pletser Tamás úgy gondolja, most nem jár sikerrel az OMV próbálkozása, bár a bécsi olajcég szerinte akár 30 ezer forintot is hajlandó lenen adni egy Mol-részvényért. A Mol vezetése ugyankor a szakértő szerint csak ennél jóval nagyobb összegért menne bele az üzletbe.

A vásárlók számára nem jelentene semmilyen változást, ha a Mol az OMV ellenőrzése alá kerülne - állítja Pletser Tamás. Versenyjogi problémákat azonban szerinte felvethet az egyesülés. Valószínűnek tartja például, hogy az így létrejövő cégnek el kell adnia szlovákiai érdekeltségét, és kiskereskedelmi hálózatának egy részétől is meg kell válnia.

A részvények árát viszont jelentősen befolyásolhatják a fejlemények. A felvásárlási ugyanis rövid távon felveri a Mol-részvények árát. Azok akár 30 ezer forintos árig is emelkedhetnek az Erste Bank elemzője szerint. Ugyanakkor csökkenhet a felvásárló OMV-papírjainak ára a börzén, mert ilyenkor kisebb a részvények iránti kereslet, és friss részvények kibocsátását sem lehet kizárni. Hosszabb távon a felvásárlás sikere esetén az határozza meg a részvények árát, mennyiért jut érdekeltségéhez a fő tulajdonos. Kudarc esetén pedig a részvényárak esésére lehet számítani.

Még nincs itt az ideje a Mol és az OMV teljes egyesülésének, a két cég stratégia a együttműködésére azonban hamarosan szükség lesz - mondta az [origo]-nak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte ugyanis a Mol egy esetleges fúzió előtt még jelentős mértékben tudja erősíteni piaci pozícióját, és növelheti részvényeinek értékét. Például több energetikai céget is felvásárolhat a Balkánon.

Hosszabb távon azonban a kutató szerint elkerülhetetlen a két közép-európai olajcég függetlenségének elveszítése. Az utóbbi években ugyanis a régi meghatározó és tőkeerős cégek mellett több erős orosz olajcég, és egy kínai állami vállalat is megjelent a piacon. A szakértő szerint a következő évtizedeket ezeknek, az óriáscégeknek a versengése határozza meg, melynek során kisebb, például a közép-európai olajvállalkozásokat felvásárolják.

Hegedűs Miklós szerint a Mol és az OMV egyesülése vagy stratégiai együttműködése 10-15 évig versenyképessé teheti a vállalkozást. Külön-külön már néhány év múlva felvásárolhatják mindkét céget - véli a kutató. Szerinte a az egyesülést az unió versenyhivatalai sem akadályoznák, hiszen ennél jóval jelentősebb fúziók is történtek már az unióban.

A kutató szerint a fogyasztók nem éreznének semmi érdemlegeset egy esetleges fúzióból. Az egyesülés ugyan némileg korlátozná a versenyt, ám a globális versengés hatása lassan és közvetve is, de érvényesül. Az olajszármazékok árát különben is a hozzájuk kapcsolódó adók változásai jobban befolyásolják, mert az ár kétharmadát az elvonás teszi ki.

Elég valószínűtlennek tartja a Mol OMV általi felvásárlását Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Szerinte 60-70 százalékos részesedés megszerzése túl sokba kerülne, mert nagyon felhajtaná a részvény árát, 40-42 százalékos kisebbségi pozícióba beragadni pedig nagyon kockázatos lenne.

Az elemző mégis úgy véli, az OMV jól spekulál, mert a korábban megszerzett 10 százalékos részesedése is jócskán felértékelődik a mostani 8,6 százalék megszerzésével. A Cashline vezető elemzője ugyanakkor szinte teljesen kizárja annak lehetőségét, hogy a Gazprom állna a 8,6 százalékos Mol-pakett megvételének hátterében.