Felső beavatkozás segített a brit bankokon

Vágólapra másolva!
Megfogyatkoztak tegnap délelőttre a napok óta megszokott sorok Nagy-Britanniában, a Northern Rock Plc bank fiókjai előtt, azt követően, hogy a pénzügyminiszter, Alistair Darling hétfőn este bejelentette: a kormány és a Bank of England (BoE) szükség esetén teljes egészében garanciát vállal a pénzintézetnél elhelyezett betétekre - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A negyedik legnagyobb brit jelzálog-hitelezőnek számító Northern Rocknál azután kezdődtek a bajok, hogy a múlt héten profit warningot adott ki, egyszersmind közölte, hogy rendkívüli hitelt kér a BoE-től a hitelválsággal kapcsolatos veszteségei miatt. A megriadt befektetők ezután négy napig lényegében ostrom alatt tartották a bank fiókjait, jóllehet a Northern Rock nem tartozik a legnagyobb betétgyűjtők közé, sőt jelzálogügyleteit 73 százalékban hitelekkel finanszírozza.

Ebből is származtak a több mint 150 éves bank mostani problémái, hiszen az augusztus elején, az Egyesült Államok másodlagos jelzáloghitel-piacáról kiinduló válság közepette egyre nehezebb, illetve költségesebb ilyen forrásokhoz jutni. A tegnap reggelig kivett több mint kétmilliárd fontnyi betét mintegy 8 százaléka az 1,4 millió ügyfél csütörtökön még 24 milliárd fontra rúgó betétállományának - közölte a BBC, hozzátéve, hogy a bank, illetve a BoE és a brit pénzügyi felügyelet illetékesei ennél is nagyobb kivonástól tartottak.

A pénzügyminiszter szóvivője később azt is közölte, hogy a százszázalékos garanciát készen állnak kiterjeszteni bármelyik hasonló helyzetbe kerülő bankra - kivéve, ha fizetésképtelenné válik -, a BoE pedig tegnap 4,4 milliárd font többletpénzt pumpált a piacba, alapkamaton kínálva az úgynevezett rendkívüli tenderen.

Mindez elégnek bizonyult nem csupán ahhoz, hogy már csak a bizalmatlanabb betétesek akarják elvinni a pénzüket a Northern Rocktól, hanem ahhoz is, hogy magához térjen a bank árfolyama együtt a többi brit pénzintézetével.