Nagy profitcsökkenéssel járna a Mol-felvásárlás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Mol magyar olajtársaság befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója, Benke Richárd szerint ha az osztrák OMV megszerezné a Molt, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből. Benke ezt egy pénteki bécsi háttérbeszélgetésen mondta. Az általa közölt adat alapján a Mol jelenlegi értéke a felvásárlás után mintegy 2 milliárd dollárral csökkenne.

A két vállalat egyesülésével olyan társaság jönne létre, amely Ausztriában a benzinforgalmazás 67 százalékát, Magyarországon viszont a 97 százalékát ellenőrizné - mondta el Bécsben Ferencz I. Szabolcs, a Mol szóvivője. A Mol azzal számol, hogy versenyjogi okokból az üzemanyag-nagykereskedelem és a finomítás terén jelentős eszközöktől kellene megválni.

Az OMV ellenséges felvásárlási kísérletét illetően nincs új fejlemény, és operatív síkon semmilyen megbeszélés sem folyik a két cég között. Az OMV a közelmúltban 20,2 százalékra emelte részesedését a Molban, és jelezte, hogy részvényenként 32 000 forintos áron kész nyilvános vételi ajánlatot tenni.