Új kedvezmény a tőzsdére lépő cégeknek

Vágólapra másolva!
A jövő évtől fejlesztési adókedvezményt kap az a társaság, amely felemeli tőkéjét, és azt, vagy annak egy részét bevezeti a magyar tőzsdére. A fejlesztési kedvezményhez 100 millió forintos beruházásba kell belekezdeni.
Vágólapra másolva!

A jövő évtől életbe lépő fejlesztési adókedvezmények mértéke nem egységes, hanem régiókként eltérő. A kedvezmény mértéke tehát attól függ, hogy hol történik a beruházás - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter elmondása szerint jogszabállyal védik azt a helyzetet, hogy aki ezt igénybe veszi, az tartósan a tőzsdén is maradjon. A maximális kedvezményt az Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon beruházók érhetik el, míg a minimális kedvezmény Budapesten érvényesíthető, ráadásul ennek mértéke 2011-től 10 százalékra csökken.

A kedvezményt maximum 10 adóév alatt lehet igénybe venni, és egy évben az adó maximum 80 százalékát érheti el a kedvezmény.

Veres azt is elmondta, hogy a tőzsdei kereskedés továbbra is áfamentes körbe tartozik majd, egyebek mellett azért, mert ez egyezik az uniós elvárásokkal is.

Egy másik fontos módosítás is lesz. A lényege az, hogy a befektetési jegyeknél is szembe lehet majd állítani a nyereséget a veszteséggel, ha az adásvétel a tőzsdén történik. Ez ugyan technikai módosításnak látszik, de mégsem az - hívta fel a figyelmet a tőzsde elnöke.

A lakosság többsége ugyanis a befektetési jegyeket részesíti előnyben, ezért fontos, hogy aki tőzsdén adja ezt el, az szembe állíthatja a veszteségével, vagyis nettósíthatja azt - mondta Szalay-Berzeviczi Attila, a tőzsde elnöke. Ezzel azt érik el, hogy a befektetési jegyeket is a tőzsdén lesz majd érdemes adni, venni, ez pedig 2800 milliárd forint összértékű jegyet érint.