Vágólapra másolva!
Az OTP Bankot nem kell megmenteni, a bankmentő csomagra nem az OTP Banknak van szüksége, hanem a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy a gazdasági válság ne legyen mélyebb a vártnál - mondta Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken a harmadik negyedéves gyorsjelentést ismertető sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Ebben a formában a bank vezetése nem tudná javasolni azt elfogadásra a részvényeseknek, arról pedig ők döntenek - mondta Urbán László. Ugyanakkor elzárkózott attól, hogy konkrétan megfogalmazza kifogásait a javaslattal kapcsolatban.

Hangsúlyozta, hogy a legrosszabb gazdasági prognózisok alapján is az OTP csoport legfeljebb a nyereségnövekedését veszítené el. A jövő évi terveken már dolgoznak, és azok két variációban készülnek. Ezek közül a rosszabbik számol azzal, hogy a hitelezést csak a betétnövekedés összegével emelnék. A másik ennél kedvezőbb, amely azt feltételezi, hogy a bank további forrásokhoz is juthat.

Az OTP Bank a betétnövekedéshez igazítja hitelkihelyezését, ezért mintegy 1,5 milliárd euró tartaléka van éves viszonylatban, a rövid távú fizetési kötelezettségek és a gyorsan értékesíthető eszközök összevetésében - mondta Urbán László.

Ezt részletezve ismertette, hogy szeptember 30-án a gyorsan értékesíthető eszközök értéke csoport szinten 774 millió eurót tett ki, amit 1,5 milliárd euróval emel az állampapír állomány és 1,4 milliárd euróval a jelzáloglevelek állománya. Ezzel szemben áll a bank 1,3 milliárd eurós, egy éven belüli refinanszírozási igénye.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy idén a rendkívüli tételek nélkül számítanak a 220 milliárd forintos adózás utáni nyereségre. Ez háromnegyed éves szinten 170,4 milliárd forint volt, és ez szavai szerint a legrosszabb forgatókönyv.

Így a bankcsoport éves eredménye mintegy 5-10 százalékkal emelkedik, szemben a tervezett 10 százalékkal. Megfogalmazása szerint az elmúlt évek alapján mintegy 50 milliárd forint negyedéves eredmény termelésére a bank mindenkor képes.

Az első háromnegyed évben a csoport minden fő mutatója a tervek szerint alakult és az év következő időszakában is erre lehet számítani - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.