Egységesíti tőzsdéit a Wiener Börse

Vágólapra másolva!
A Wiener Börse AG (WB), a magyar BÉT-et is tulajdonló bécsi tőzsdevállalat, bejelentette, hogy az ellenőrzése alá tartozó részvénypiacokon egy új, egységes kereskedési rendszert vezet be, ami könnyebbé teszi majd a részvények adásvételét.
Vágólapra másolva!

"Egy Londonban ülő bróker egyazon rendszert használhatja majd, hogy a bécsi tőzsde mind a négy tőzsdéjén papírokat adjon vagy vegyen" - nyilatkozta a Bloomberg amerikai hírszolgálatnak New Yorkban Michael Buhl társ-vezérigazgató.

Az osztrák tőzsdevállalat így szeretne versenyben maradni a világ nagy tőzsdei szolgáltatóival, mint amilyen a NYSE Euronext, Deutsche Börse AG vagy az amerikai Nasdaq OMX Group.

A vezérigazgató ugyanakkor elmondta, hogy a kibocsátások terén, azok számának növelése érdekében a társasága által tulajdonolt négy országbeli tőzsde maga fog munkálkodni, a bécsi tőzsde jövőre készíti el erre vonatkozó tervét és kezd hozzá a megvalósításhoz.

Buhl jelezte, hogy a varsói tőzsde is érdekli a társaságot - együttműködés vagy részesedés-vásárlás keretében -, és elvben részesedést szeretnének venni a bukaresti, a szófiai, a belgrádi és a zágrábi tőzsdei vállalkozásban is, mert ezek egy ilyen csoportnak ésszerűen a tagjai lehetnének.