"Röhögtek a lehúzott ügyfeleken" - egykori munkatársak a csaló brókercégről

Vágólapra másolva!
A Capital Partners több, magát megnevezni nem kívánó egykori munkatársa azt állítja, hogy az ügyfelek lehúzására specializálódott a brókercég, amelynek budapesti központjában kedden több vezetőt letartóztattak. Az egykori beosztottak saját véleményüket mondták el az [origo]-nak, de az biztos, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a GVH hónapok óta vizsgálódik a vállalatnál, a felügyelet pedig a rendőrségi vizsgálat eredményére vár.
Vágólapra másolva!

"Arra ment ki az egész, hogyan lehet lehúzni az ügyfeleket" - ezt mondta több olyan üzletkötő az [origo]-nak, aki korábban a Capital Partners brókercégnél dolgozott. A pénzügyi felügyelet által is vizsgált, prágai központtal működő vállalat budapesti irodájában kedden a rendőrség öt embert őrizetbe vett, és a debreceni fióktelepnél is megjelentek a hatóság emberei, miközben a cég ügynökeit törölték a PSZÁF nyílvántartásából. A felügyelet szerint több száz ügyfelet, és azok milliárdos nagyságrendű befektetési állományát érint a mostani ügy.

Az [origo] a Capital Partners három volt munkatársával beszélt a cég működéséről, mindannyian azzal a feltétellel nyilatkoztak, hogy nevük nem szerepel majd a nyilvánosság előtt, a vállalat ugyanis komoly összegről szóló titoktartási nyilatkozatot iratott alá a munkavállalóival. A Capital Partners a volt munkatársak szerint abban az időben, amikor ők ott dolgoztak, egyszerűen abból élt, hogy a piacon szinte egyedülállóan magas tranzakciós díjat szedett, minden egyes vételnél és eladásnál ugyanis az ügylet értékének akár 1,9 százaléka is a brókercég markát üthette - egy napon belüli vétel és eladás esetében akár csaknem 4 százalékot is elkérhetett tehát a cég, közel ennyit fizetnek a német államkotvények is, csak egy egész év alatt.

Az egykori munkatársak felvetéseivel megpróbáltuk szembesíteni a Capital Partners vezetőit is, a cég honlapján található telefonszámokon azonban többszöri megkeresésünk ellenére sem volt senki elérhető.

PSZÁF- és GVH-vizsgálatok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már lezárult vizsgálatában azt állapította meg, hogy a Capital Partners bizonyos ügyfelek esetében valóban megvett egyes részvényeket, amelyeken jellemzően vesztesége keletkezett az ügyfeleknek, egy másik kör esetében azonban egy offshore cégben vett részesedést, miközben tőzsdei árfolyamemelkedést ígért - mondta el lapunknak Binder István, a szervezet szóvivője.

A második csoport esetében ezek alapján megalapozott lett a csalás gyanúja, hisz a társaság nem azt tette, amit az ügyfeleknek megígért, az első esetében pedig az ügyfelek tájékoztatásával kapcsolatban merülhetnek fel törvénytelenségek a rendőrségi vizsgálat függvényében, de itt még kérdéses, hogy megáll-e a csalás gyanúja. A rendőrség szerepe ebből a szempontból azért lehet fontos, mert információink szerint a Capital Partnersnél a rendőrség szervereket és egyéb dokumentumokat is lefoglalt, amire a nyomozati joggal nem rendelkező felügyeletnek nem volt lehetősége.

A Capital Partners-szel, illetve további három vállalattal, az Afinnal, az Oceangate-tel, a Priority Brókerrel szemben tavaly október óta vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a gyanú szerint a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak - mondta el az [origo]-nak Mihálovits András, a GVH szóvivője. A hivatal amiatt indított vizsgálatot, hogy a Capital Partners a magyar viszonyokhoz képest magas jutalékot kért munkatársai profizmusára hivatkozva, a hozamok azonban elmaradtak az elvárhatótól, a szerződésekre vonatkozó tájékoztatás megtévesztő volt (nem volt egyértelmű, hogy milyen jogcímen szolgáltat a cég, ki gyakorolja a törvényességi felügyeletet, illetve hogy mivel a vállalatot Prágában jegyezték be, így a cseh jogszabályok az irányadóak), és azt sem közölték egyértelműen, hogy milyen szabályok alapján közvetítette a társaság a befektetési szolgáltatásokat.

A vizsgálatnak Mihálovits elmondása szerint volt egy olyan vetülete is, miszerint az ügyfeleket telefonon "már-már zaklatásszerűen" keresték meg a brókerek, a telefonszámok letiltása sokszor nem vezetett eredményre, vagyis a cégtől gyakorlatilag nem lehetett megszabadulni.

A GVH-t megkérdeztük arról is, hogy a vizsgálat kiterjed-e arra is, hogy egyes vélemények szerint az ügyfelek lehúzására specializálódott a brókercég. "Amikor a szabályozások homályosságát vizsgálja a GVH, akkor abban ez is burkoltan benne van" - mondta Mihálovits, aki szerint a versenyhivatal arra keresi a választ, hogy a cég működésének egésze mennyire volt megtévesztő. A GVH közleményben hangsúlyozta ki, hogy a "versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették".

Minél több a tranzakció, annál jobb

A tranzakciós díjat az ügyfelek fizették, a brókerek pedig ez alapján kaptak pénzt (alapfizetésük nem is volt). Ez önmagában nem is lett volna baj, ez a fizetési modell ugyanis sok ilyen pénzügyi cégnél bevett gyakorlat, de az elmondottak alapján ennél a társaságnál a pénzügyi döntéseknek az volt a fő mozgatórugója, hogy az üzletkötők naponta annyi üzletet hozzanak tető alá, amennyit csak lehet. "A kereskedés hasraütésszerűen ment. Ha hónap végén kevés volt a jutalék, akkor a portfoliómenedzser bejött és elmondta, mit kell eladni, vagy megvenni" - mondta egy egykori munkatárs, aki a cég által alkalmazott módszerek miatt lépett ki még tavaly a vállalattól.

"Egy részvényt az esetek többségében legfeljebb három napig tartottunk. Amikor az ügyfél rájött, hogy valami nincs rendben, akkorra a betett 25 ezer dollárból már csak 6-10 ezer dollár maradt. Ilyenkor amúgy is fel kellett hívni az ügyfelet, hogy küldjön még pénzt, hogy visszahozzuk a veszteségeket" - mondta egy neve elhallgatását kérő egykori középvezető.

"Húszmillió forintot fektettem be a Capital Partners cégnél, ebből mára pár százezer forint maradt. A pénzem elvesztéséről hónapokig nem tudtam, mert a brókerem hamis információkat adott a portfóliómról" - mondta el az [origo]-nak egy magyar ügyfél, aki 2008 őszén egyezett bele, hogy a társaság kezelje a félretett pénzét. A neve elhallgatását kérő károsult kisbefektető azt mondta, hogy a cég nem tartotta be a szerződében vállaltakat, több esetben is előfordult, hogy az árfolyam esésekor nem adták el automatikusan a papírokat, pedig az ügyfél ezt kérte. "Ha értenék a tőzsdéhez, nem bíztam volna meg brókercéget. Amit a kapcsolattartóm mondott, elfogadtam, főleg, mert logikusnak hangzott. Számomra csak később derült ki, hogy nem voltak valósak az elmondottak" - tette hozzá.

Amikor a veszteségekről tudomást szerzett az ügyfél, panaszt akart tenni, de ezt csak sokadik próbálkozásra sikerült megtennie, a cég vezetői pedig azt mondták neki: nem tehetnek a mínuszokról, az a tőzsdei kereskedés velejárója.

Röhögtek a magyarokon

A rendszert a cég jogilag megpróbálta bebiztosítani, az ügyleteket ugyanis minden esetben jóvá kellett hagynia az ügyfeleknek is. "Prágában volt egy munkatársunk, akinek az volt a dolga, hogy megszerezze az ügyfelek beleegyezését. A bróker feladata épp az volt, hogy meggyőzze az ügyfelet az eladásról, illetve a vételről" - tudtuk meg egy egykori üzletkötőtől.

A brókereknek nem volt tehát szükségük különösebb képzettségre, hisz nem abból jutottak pénzhez, hogy jól tippelték meg, merre mennek az árfolyamok a tőzsdén, hanem abból, hogy meggyőzték az ügyfelet: most el kell adni a papírokat. "Minden azon múlott, kinek milyen beszélőkéje van" - mondták többen is az egykori munkatársak közül. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a cégnél informátoraink szerint nem voltak képzett brókerek, senkinek nem volt brókervizsgája, aki itt akart dolgozni, annak egy 3 napos, céges képzésen kellett résztvennie.

Anyagilag nem jártak rosszul, akik le tudták győzni etikai fenntartásaikat. "A vezető menedzserek akár havi 6-10 milliót kerestek, a cég felsővezetői jellemzően nem magyarok voltak, hanem csehek és szlovákok. Az üzletkötők jellemzően tanulatlan, 18-26 éves gyerekek voltak, de ők is legalább 5-600 ezer forintot vittek haza a hónap végén" - mondta a cég egykori munkatársa, aki szerint a cég vezetői folyamatosan a magyar vállakozókon röhögtek, hogy "mennyire hülyék, hogy ezt meg lehet velük csinálni".

Rolex a tárgyalásra

"Komolytalan cég hangulatát keltette a Capital Partners" - mondta az [origo]-nak egy, a társaságnál évekkel ezelőtt pár hetet dolgozó fiatalember, akinek már a képzés alatt elege lett a cégből. Elmondása szerint a képzésen többször hangoztatták, hogy remekül lehet keresni, az egyik 23 éves munkatárs például azt állította: ő havi 6 millió forintot tett zsebre. A cég számlára fizetett, a képzéskor pedig el is mondták, hogy az adófizetési kötelezettséget lehet ezzel kikerülni.

Kazánház a pénzpiacon

A beszámolók és a tranzakciós díjak alapján a Capital Partners működése a pénzügyi ágazatban boiler roomként - magyarul kazánházként - emlegetett társaságokat mintázza. Ezek a cégek rendkívül erőszakos technikát alkalmaznak és az ügyfelek érdekeit figyelmen kívül hagyva üzletelnek, megrövidítve a kisbefektetőket. Az utóbbi hat esztendőben tíz kazánház működésére derítettek fényt a felügyelet szakemberei, ezekben az esetekben engedély nélküli befektetési szolgáltatás miatt intézkedett a PSZÁF.



A képzésen a cégvezetők jelezték, hogy fix havi bér nincs, csak a jutalékból kapnak a munkatársak, azaz minél több tranzakció megkötésére kell rávenni az ügyfeleket. Akinek volt tőzsdei szakvizsgája, vagyis brókervizsgája, annak elvben havonta további 100 ezer forintot ígértek, de ilyen emberrel forrásunk nem is találkozott a vállalatnál.

Több olyan jelenségre is volt példa a cégnél, ami valódi brókercégeknél nem jellemző. A cégvezetők péládul azt ígérték, ha befektetési szándékkal jön az ügyfél a céghez, akkor a tárgyalás idejére a brókernek adnak egy méregdrága Rolex karórát, hogy látszódjon, igen tehetősek a cégnél dolgozó munkatársak. Előfordult az is, hogy tárgyalás közben bejött egy titkárnő, aki azt mondta, hogy az épp tárgyaló brókernek nagyon fontos telefonhívása van New Yorkból. Más alkalommal az egyik ügyféljelöltnek telefonon azt monda az egyik ott dolgozó hölgy, hogy a bróker éppen nem ér rá, mert New Yorkba kell mennie, az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank régiós vezetőjével kell tárgyalnia, ezért inkább elmondja ő a befektetési javaslatot. New York-i utazásokról, tárgyalásokról a valóságban természetesen szó sem volt.

A félrevezetés sok esetben sikeres volt. A lapunknak nyilatkozó ügyfél azt mondta, hogy többszöri telefonos keresés után egyezett bele, hogy elmenjen a társaság központjába, és ott kifejezetten meggyőző látvány fogadta. "A Bajcsy-Zsilinszky úti központ három emelete tele volt brókerekkel, úgy festett, hogy minden remekül megy" - mesélte a károsult, aki először 5 millió forintot adott a Capital Partnersnek, majd további 15 millió forintot, mostanra pedig szinte minden pénze elveszett.