Visszaszólt az IMF-nek Görögország

Vágólapra másolva!
A görög kormány nem fogadja el az IMF fizetéscsökkentésről szóló feltételét.
Vágólapra másolva!

Sem a kormány, sem a szociális partnerek nem fogadják el a fizetések csökkentésére vonatkozó javaslatot - jelentette ki Andreasz Loverdosz reagálva arra, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap egyebek mellett a bérek mérséklését kérte a hitelnyújtás feltételeként.

A kormány nemrégiben rendelte el a közszférában dolgozók fizetésének csökkentését és megvonta a két havi fizetést kitevő karácsonyi, húsvéti és nyaralási pénzt. Emiatt már több országos sztrájkra, és utcai összecsapásra is sor került az országban.

A munkaügyi miniszter jelezte: a fizetések csökkentésének kiterjesztése a többi szférára is "katasztrofális következményekkel" járna a nyugdíjrendszerre nézve.