Jaksity György BÉT elnök a Társalgó vendége volt

Vágólapra másolva!
Változtatna a magyarok befektetési szemléletén Jaksity György a Budapesti Értéktőzsde elnöke, aki November 21-én a Társalgó vendége volt. A gazdasági és befektetési szakember párszázezer forinttal kezdett tőzsdézni. Szerinte a szemléletváltáshoz hozzásegít a most eltörölt árfolyamnyereség- adó is.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]Jaksity György: Köszönöm a meghívást, nagy izgalommal várom a kérdéseket!

- Milyen jegybanki alapkamatot tart kívánatosnak? (karolybacsi)

Jaksity György: Azt tartom kívánatosnak, hogy a költségvetési és a monetáris politika összhangban működjön.

- Jövőre is jobban teljesít majd a BÉT, mint a nyugati tőzsdék? (karolybacsi)

Jaksity György: Nálunk magasabb a GDP-növekedés, magasabb a vállalati nyereség javulás mértéke, alulárazottak a részvények, vagyis jó eséllyel jobban teljesít.

- Folytat még a BÉT fúziós tárgyalásokat? Ha igen, kivel? (karolybacsi)

Jaksity György: Nem folytatunk fúziós tárgyalást, olyan lehetőségeket keresünk, amely a BÉT-en keresztül a magyar befektetőknek lehetőséget nyit külföldi piacokon történő befektetésekre, és a lehetőségekhez mérten több külföldi befektetőt hoz a hazai piacra.

- Elegendőnek tartja a kormány tőzsdeélénkítő intézkedéseit? (karolybacsi)

Jaksity György: Nagyon örülünk az eddigi lépéseknek, de természetesen sok további ötletünk van, s ezeket megosztottuk a különböző tárcákkal, ugyanakkor itt nem tőzsdeélénkítésről, hanem modern pénzügyi infrastruktúráról beszélünk, mint célról.

- Ez nagyon kitérő válasz volt a jegybanki kamatokat illetően, szerinted, hány százalékponttal kéne még csökkenteni a kamatlábat? (Laszlocsaba)

Jaksity György: Ezt senki nem tudja. Tekintve, hogy egy dinamikus viszonyrendszer részéről beszélünk, a kérdés az, hogy mik a gazdaságpolitikai célok, és ezek között milyen prioritásokat állítunk föl. Közgazdászként úgy gondolom, hogy 1%-kal magasabb infláció kisebb baj, mint az exportszektor jövedelmezőségének drasztikus romlása.

- Hogyan képzeli el a BET jovojet 2004 utan? (Randolph)

Fotó: Varga Ferenc [origo]Jaksity György: Az európai és globális pénzügyi piacok rendszerének integráns részeként, mint önálló részvénytársaság, és nemzeti tőzsde képzeljük a középtávú jövőnket. Ugyanakkor nagy hangsúlyt helyezünk a reakcióképességre, vagyis hogy gyorsan tudjuk követni a környezetünkben bekövetkező változásokat.

- Mi a tőzsdézés jövője - esetleg egy internet alapú, a világ minden pontját összekapcsoló rendszer? (vallalkozoszell)

Jaksity György: Ez az Axelero álma, és mi nagyon drukkolunk nekik, a tőzsde maga a magyar gazdaságon belül nagyon progresszív informatikai stratégiával és programmal javítja folyamatosan az ügyfelek kiszolgálását és a kereskedési rendszerét. Így az internet által megjelenített kihívásokra is gyorsan reagáltunk. Mindazonáltal az internet, mint a pénzügyek intézésének médiuma, még sokáig nem lesz népszokás.

- Lesznek uj cégek bevezetve a bétre? (MAGNAS)

Jaksity György: Ez nem tőlünk függ, hanem attól, hogy a vállalatok mennyire tartják vonzónak a BÉT-en történő megjelenést, érthető módon a jelenlegi árfolyamszintek mellett ez a vonzerő nem túl magas. De bízva az árfolyamok jövőbeli emelkedésében, abban is reménykedünk, hogy új vállalatok is megjelennek a tőzsdén.

- Jobban teljesített a BET idén, mint a vezető nyugati tőzsdék - elképzelhető-e, hogy jövő tavasszal élénkebb külföldi jelenlét lesz Budapesten? (vallalkozoszell)

Jaksity György: A magyar részvénypiac kilátásai jobbak, mint akár az európai vagy amerikai, és ez illetve az EU-s konvergencia-játék lehet, hogy jövőre új forrásokat hoz a BÉT-re. Ez már megtörtént a kötvénypiacon, legutóbbi szakaszként a hét elején (Nov.18.) a hozamok drasztikus csökkenésében testet öltve.

- Sok külföldi tőke van az állampapírpiacon. Nem félő, hogy politikai vagy egyéb gond miatt ez a tőke egyszerre távozik? Ez a forint eséséhez vezetne... (vallalkozoszell)

Jaksity György: ez a veszély fennáll, bár nemcsak a külföldi , hanem általában a befektetők esetében, hogyha negatívan változik a befektetési környezet, akkor csökkentik pozícióikat. a megoldás: értelmes gazdaság- és pénzpolitikát kell folytatni.

- A magyar lakosság csupán elenyésző mértékben fektetet be részvényekbe, milyen módszerekkel szeretnétek elérni, hogy egy kicsit felzárkózzunk a nyugat-európai színvonalhoz? (Laszlocsaba)

Fotó: Varga Ferenc [origo]Jaksity György: Azt javasoljuk, a kormánynak és a piaci szereplőknek, hogy közösen szervezett marketing kommunikációs és oktatási programmal rövid és hosszú távon próbáljunk meg szemléletváltást elérni a hazai megtakarítóknál, és mind rövidtávú, mind hosszú távú megtakarítások, illetve ezen belül a tőkepiaci befektetések biztosítási jellegű kihelyezések arányát szeretnénk növelni.

- Milyen további lépés lenne szükséges ahhoz, hogy több vállalat vezesse be részvényeit a tőzsdére? (vallalkozoszell)

Jaksity György: Mint mindenki, aki el akar valamit adni, a meglévő vagy új részvényét értékesíteni szándékozó vállalat, és azt várja, hogy magasabb árfolyamon tudja ezt megvalósítani. Lépés nem szükséges, de mindannyiunkra ráférne, hogy az árfolyamok emelkedjenek, így az új kibocsátókat is ez győzné meg.

- Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia, hogy miért fektessen valaki részvényekbe, mi lenne az? (vallalkozoszell)

Jaksity György: 100 év alatt az Egyesült Államokban évi átlagban 12%-ot lehetett részvényeken keresni. Állampapírokon 3-4%-ot. Az elmúlt 7 évben pedig Magyarországon több mint hétszeresére nőtt volna az eredeti befektetés a Budapesti Értéktőzsdén, ami minden alternatív befektetési lehetőségnél jobb hozamnak számít. De ez nyilván magasabb kockázattal is jár.

- Ön mennyivel kezdett tőzsdézni? (aldair)

Jaksity György: Nagyságrendileg párszázezer forinttal.

- A magyar tőzsdén elképzelhető hogy mosnak pénzt? (aldair)

Jaksity György: A tőzsdén nehezen, hiszen a pénzmosás definíciószerűen nem legális úton szerzett készpénznek a bankrendszerbe juttatása, vagyis a kapu az a számlára helyezés pillanata. Egyébként szerintem Magyarország pénzügyi rendszerének kicsiny mérete miatt nem lényegi tranzit-ország a nemzetközi pénzmosási gyakorlatban.

- A 2003. évi adójogszabályok változásaként, a tőzsdén kötött tőzsdei ügylet keretében megszerzett bevétel kamatbevételnek minősül, amely után az adó mértéke 0% lesz. Szerinted ez lényeges változást fog hozni a tőzsdei forgalomban? (silverone)

Fotó: Varga Ferenc [origo]Jaksity György: Szerintem jó eséllyel visszahozza a tőzsdétől elpártolt magánbefektetők egy részét a piacra, és ez a forgalomnak s az árfolyamoknak is jót tehet.

- Az életben is így kikerüli a konkrét válaszokat? (aldair)

Jaksity György: Szerintem adtam pár tucat elég konkrét választ. Egy-két olyan akad, amire tényleg nem tudok rá pontos választ adni.

- Milyen a magyarok "szemlélete", miért kell átalakítani azt, és milyenné kellene formálni? (whothehell)

Jaksity György: Összesen 2%-ot tartunk megtakarításainkból részvényekben. Ez az arány fejlettebb és nem csak fejlettebb országokban 10-35% között mozog. Úgyhogy van hova alakítani a szemléletet...

Még egyszer köszönöm a meghívást, jó tőzsdézést és pozitív szemléletet kívánok!