Kétszázezren mondták fel a kötelezőt

Vágólapra másolva!
A biztosítóktól szerzett információk szerint novemberben mintegy 200 ezren mondták fel addigi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat. Ilyenre eddig nem volt példa, így várhatóan az idei évben rendeződik át először jelentősen a biztosítási piac - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A biztosítók végleges adatokat február végén közölnek, de az már látható, hogy sokan a díjemelésről szóló értesítő elolvasása után dühükben felmondták biztosításukat, később kényelmi szempontból mégis biztosítójuknál maradtak.

A lap szerint az sem ritka, hogy az autósok kedvezőtlen malusbesorolásuk miatt úgy próbáltak új biztosítót keresni, hogy korábbi szerződésüket nem mondták fel.