Infláció alatt emelte kgfb díjait az Allianz

Vágólapra másolva!
A szolgáltatások bővítése mellett infláció alatti áremelést alkalmaz a 2007-es évre az Allianz - jelentették be a társaság vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A biztosító kedvezményeiből akár 40 százalékot is elérhet az, aki a kgfb biztosítás mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vesznek.
Vágólapra másolva!

Mire kell figyelni a biztosítóváltásnál









A már meglévő biztosítást csak 2006 november 1-je, és november 30 között lehet felmondani, úgy hogy a felmondásnak legkésőbb december 1.-jén éjfélig meg is kell érkeznie a választott biztosítóhoz.
A bónusz fokozatát igazoló kártörténeti igazolást 90 napon belül, legkésőbb 2007 március 31-ig kell eljuttatni az új biztosítóhoz. A 90 nap lejárta után a biztosító kártörténeti igazolás híján köteles az ügyfelet a legmagasabb díjat fizető M4 kategóriába sorolni. Az igazolás utólagos bemutatásával azonban visszamenőlegesen kötelesek a besorolást a bónuszigazolásnak megfelelően módosítani.

Kiemelt jelentőségű az Allianz életében a kötelező váltás időszaka, ilyenkor ugyanis mindenfajta autós biztosításról is jobban érdeklődnek az ügyfelek - mondta Salamon Károly, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Két dolog volt nagyon fontos a 2007-es évet tekintve az Allianznál. Egyrészt az ár, mert a magyar piac nagyon érzékeny erre, ugyanakkor az árverseny mellett fontosnak tartották a szolgáltatás színvonalának javítását is.

Az ár esetében igyekeztek olyan struktúrát kialakítani ami infláció alatti árnövekedést jelent a meglévő ügyfeleknek. Az új szerződök esetében pedig a tavalyi évinél kedvezőbb díjakat adnak.

Az Allianz számára nagyon fontos volt, hogy egyszerűsítse tarifarendszerét, ennek érdekében mintegy 9 tavalyi szempontot már figyelmen kívül hagytak - mondta Hoványi Sándor, vezérigazgató-helyettes. Ilyen volt a férfi, női megkülönböztetés, nem számított az első forgalomba helyezés időpontja. A gyártmány besorolásnál 5 helyett 4 kategóriát alkalmaznak. Figyelnek viszont arra, hogy a 14 év alatti gyermekes fiatalok kedvezőbb díjszabást adjanak, ők ugyanis a kimutatásuk szerint sokkal alacsonyabb kockázatúak.

Az Allinaz összesen 6 kgfb-partner kedvezményt ad, amelyekből összesen 15 százalék vehető igénybe.

Két folyamatos díjfizetésű Allianz biztosítási szerződés: 5%

Allianz nyugdíj vagy egészségpénztár tag 5%

Magyar Autóklub tagság 5%

Mozgáskorlátozottság 3%

Közalkalmazott 3%

Nyugdíjas 3%

Az Allianz nyújt még egyéb kapcsolódó kedvezményt is, így összesen, akár 40 százalékos engedményt is el lehet érni. Ilyen például, hogy a lakásbiztosításra, és cascora is adnak jelentős árkedvezményt.

Az Allianz 1,8 millió kötelezőt kezel ami a teljes magyar állománynak (3,6 millió) mintegy 50 százaléka. A díjbevétel tekintve viszont 44 százalék a piaci részesedésük - mondta Kálózdi Tamás, vezérigazgató-helyettes kiemelve, hogy ez azt mutatja, hogy a piaci átlagnál alacsonyabb díjakat alkalmaznak.