Kétmillió ügyfelet vesztett a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
Több mint kétmillió ügyfelet vesztett tavaly a telefonos szolgáltatásokban, de a szélessávú DSL-hozzáférésben továbbra is vezető helyet ért el a Deutsche Telekom. Jelenleg Németországban több mint 9 millió ügyfél rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel. A német cég várakozásokat meghaladó eredményt ért el tavaly.
Vágólapra másolva!

A mobiltelefóniában jó tíz százalékkal 120 millióra nőtt az ügyfélszám, részben a felvásárlásoknak köszönhetően.

A növekedés fő motorja a DT amerikai leánycége, ahol tavaly 14,6 százalékos volt a növekedés, 28,7 millió ügyfélre. Németországban a T-Mobile ügyfelei a tavalyi év végén közel 36 millió SIM-kártyát használtak.

A Deutsche Telekom nem készül az elmúlt évekéhez hasonló, további tömeges létszámcsökkentésre - közölte nemrégiben a cég személyügyi vezetője. A kényszerű átalakítások során inkább a cégen belüli átcsoportosításokat részesítik előnyben. Ugyanakkor elmondta, hogy a jelenleg is futó megtakarítási programot - amely összesen 32 ezer fős leépítést irányzott elő 2008 végéig - a cég teljesíti.

A Deutsche Telekom 1995 évi tőzsdei bevezetése óta évente mintegy 10 ezer fős létszámleépítést hajtott végre, összesen 120 ezer álláshelyet szüntetett meg, a kemény ágazati versenyre hivatkozva. Jelenleg világszerte mintegy 250 ezer alkalmazottja van. Németországban ebből mintegy 150 ezer, akik közül 60 ezer köztisztviselő. A cég által alkalmazott köztisztviselők elhelyezéséről a közszféra cégeivel folytatnak tárgyalásokat, mivel ezek az alkalmazottak gyakorlatilag csak áthelyezhetők.

A cég 2010-ig 4,7 milliárd eurós költségcsökkentést tervez végrehajtani, ebből 2 milliárd a tavalyi évre esett, nagyrészt a leépítések, illetve kiszervezések során megtakarított bérekből.

Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a tömeges létszámcsökkentésekkel továbbra sem hagyhat fel a DT: 2009 és 2011 között újabbakra kell sor kerüljön, ha a cég versenyképes akar maradni.

A Deutsche Telekom 7,1 százalékkal, a várakozásokat meghaladó ütemben növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben. A távközlési társaság annak ellenére ért el jó eredményt, hogy a hazai piacon az éles verseny hatására visszaestek eladásai. Negyedik negyedéves eredményét még nem közölte.

Az adózott eredmény 1,06 milliárd eurót tett ki a szeptember 30-al zárult negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 990 milliós eurós eredménnyel. Az árbevétel 15,69 milliárd eurót ért el, szemben az egy évvel korábbi 15,48 milliárd eurós árbevétellel.

Az Origo Zrt. tulajdonosa a Magyar Telekom, amely a német T-csoport tagja