A Microsoft ajánlatot tett a Yahoo-ra

Vágólapra másolva!
A Microsoft 44,6 milliárd dollárt fizetne készpénzben és részvénnyel a Yahoo-ért - olvasható a Yahoo internetes oldalán. A Yahoo eredményei nem voltak túl fényesek az elmúlt időszakban,  a Google ugyanis nagyn előnyre tett szert, bár ez utóbbi sem túl fényes számokkal rukkolt elő csütörtök este.
Vágólapra másolva!

Az ajánlat részvényenként 31 dollárt jelent, ami 62 százalékkal magasabb a Yahoo csütörtöki záró áránál. Az elmúlt években már megszaporodtak a lehetséges közös üzletre irányuló találgatások, tavaly pedig a jelentések szerint több informális megbeszélést is tartottak a témában. A Microsoft és a Yahoo az utóbbi időkben csak bottal ütheti a Google nyomát az internetes keresők sok milliárd dolláros piacán, ami erős motiváció lehet egy ilyen döntés mellett.

A Microsoft a második félévben zárná a felvásárlást, és legalább évi egymilliárd dolláros megtakarítást remél az ügylettől.

Szerdán közzétett eredményjelentése szerint jelentősen csökkent a Yahoo! Inc. nyeresége a tavalyi év utolsó negyedévben és egész évben is. A hatékonyság növelése végett a cég ezer munkavállaló elbocsátását jelentette be.

A tavalyi utolsó negyedben a Yahoo! Inc. adózott eredménye 205,7 millió dollár volt, 23,5 százalékkal kevesebb az egy évvel azelőtti 268,7 millió dollárnál. Tavaly egész évben a cég adózott eredménye 12,1 százalékkal 660 millió dollárra csökkent. A bevétel az utolsó negyedévben éves összehasonlításban 7,6 százalékkal 1,83 milliárd dollárra, egész évben 8,4 százalékkal 6,9 milliárd dollárra bővült.

Jerry Yang vezérigazgató nehéz évet jósolt 2008-ra is. Az elemzőket jócskán lehűtötte, hogy a cégvezetés az idei első negyedévben mindössze 1,6-1,8 milliárd, az év egészében pedig 7,2-8 milliárd dolláros bevételre számít. A kiábrándító adatok nyomán a Yahoo! részvényeinek árfolyama zuhanórepülésbe kezdett:

A kaliforniai székhelyű cég mintegy 14 300 alkalmazottjából ezret bocsát el, amitől a bérköltségben 7 százalékos megtakarítást remél. A cégvezetés jelentős beruházásokat is tervez annak érdekében, hogy a Yahoo! legyen a hirdetők és a világhálón szörfölők legkedveltebb kezdőlapja.

Tizenhárom év után először tavaly nyáron a Yahoo! portálja esztétikailag jobban tetszett a felhasználóknak, mint a Google, a Michigani Egyetem felmérése szerint, de a Google kereső és tartalomszolgáltató továbbra is a világelső a népszerűségben, és előnye tavaly is nőtt: a Google nyeresége ugyan az év vége felé mind lassabban nőtt, de a Yahoo!-é viszont egyenest csökkent. A tavalyi utolsó negyedben a Google-nak 1,206 milliárd dollár adózott eredménye volt, 17 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,03 milliárdnál. A bevétele 51 százalékkal 4,827 milliárd dollárra nőtt. Ezzel egész évben 4,204 milliárd dolláros adózott eredménye volt a Google-nak, 36,6 százalékkal több a 2006-os 3,077 milliárdnál. A bevétele 56,5 százalékkal 16,594 milliárd dollárra emelkedett.

Csalódást keltő profit a Google-tól

A várakozásoknál kisebb mértékben, 17 százalékkal nőtt a Google internetes keresőóriás nyeresége az utóbbi negyedévben. Az 1,21 milliárd dolláros profit hírére a cég részvényei élesen estek. Ebben az évben már 18 százalékot veszített árfolyamából a Google-részvény, főleg azért, mert a befektetők attól félnek, a lassuló amerikai gazdaság miatt a hirdetők kevesebbet fognak reklámra költeni. Elemzők szerint a decemberig tartó időszak azt mutatja, hogy még a Google sem immunis az USA gazdaságának bajaira. Igaz, a cég forgalma a vizsgált időszakban 52 százalékkal 3,39 milliárd dollárra nőtt, de ez is elmaradt a várakozásoktól.