Az Uniqa biztosítja a balatoni hajókat

Vágólapra másolva!
Az Uniqa biztosító nyújtja a felelősségbiztosítást a Balaton kikötőiben horgonyzó hajóknak - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az idei év során az Uniqa Biztosító lesz a partnere a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (BH), a cég kikötőiben horgonyzó hajók számára az osztrák tulajdonban lévő biztosító nyújt majd felelősségbiztosítást. Horváth Gyula, a BH vezérigazgatója szerint ez a szolgáltatás a tavon található vízi járművek mintegy felét, közel kétezer vitorlást érint majd. A biztosító emellett nem zárkózott el attól sem, hogy a jövőben a BH saját flottáját is biztosítsa.

A biztosítás díja a kikötőhasználati díjban jelenik meg, nagysága évente kb. 10 ezer forint. Horváth Gyula szerint azok a hajósok, akik már saját felelősségbiztosítással rendelkeznek, díjvisszatérítést kérhetnek.

A korábbi évek biztosításaival ellentétben az Uniqa kockázatvállalása nemcsak a kikötőkben más hajókban okozott károkra terjed ki, hanem a versenyeken bekövetkezett balesetekre is. Ertl Pál, az Uniqa vezérigazgató-helyettese elmondta: a tavaly bevezetett hajócasco terméküket - amely Európa összes vizén érvényes - eddig néhány százan vették igénybe. A kereslet ugyanakkor folyamatosan nő, ugyanis mind több a lízingkonstrukcióban megvásárolt hajó, ahol a finanszírozó előírja a biztosítás megkötését. A casco biztosítás éves díja az átlagosan 30-50 millió forintos hajóár néhány százalékát teszi ki - értesült a Napi Gazdaság.