Egymilliárd eurós magyar energiafejlesztés Nigériában

Vágólapra másolva!
Grandiózus erőműépítési és kútfúrási fejlesztési projektet nyerhet el egy magyar cég Nigériában. A cégvezető szerint az afrikai ország az egykori Szovjetunióhoz hasonló nagyságrendű piacot jelenthetne az itthon egyébként kidobásra ítélt iparágaknak, és azt mondja, jó lenne, ha a magyar politika is felismerné e lehetőséget.
Vágólapra másolva!

A nigériai kormánnyal közös konstrukcióban építene gázturbinás erőművet a Frikober Mérnöki Kft., illetve erőműveket, mert akár több áramtermelő kapacitásra is szükség lehet - mondta az [origo]-nak Váci Gyula, a jelenlegi formájában 1995 óta működő cég tulajdonos-ügyvezetője. A projekt beindulása úgy 1000 új munkahelyet teremthet a Frikober nigériai partnercégének, a Seamen Energy and Resources Ltd. vezetőjének becslése szerint - idézte Richard Oladimeji vezérigazgatót a helyi sajtó. A társaság ezen kívül az ivóvízellátás kiépítésében is részt vállal.

A cégvezető egy hetet töltött Nigériában a projekt kapcsán, és a helyi sajtó is foglalkozott vele. A cég egyéb fejlesztési területek iránt is érdeklődik, a mezőgazdaság, a víz- és szemétgazdálkodás, valamint az újrahasznosító üzemek szintén szóba kerültek.

A magyar modell

"Egykor Magyarországon tanult nigériai kapcsolatunk meghívására érkeztem az afrikai országba, hogy megnézzük, mit lehet tenni, miben vehetne részt a cégünk" - nyilatkozta Váci Gyula. Nigériában túljutottak a katonai diktatúrán, a kormány gazdaságpolitikája európai jellegű fejlődést szeretne véghezvinni; az afrikai ország tehát bizonyos szempontból hasonló helyzetben van, mint Magyarország 1989-ben volt - egyfajta rendszerváltás zajlik. Váci Gyula azt mondja, a helyi sajtóban több olyan vélemény is megjelent, miszerint Magyarország e tekintetben modellértékű lehet - persze a hibákkal együtt. Bár egyelőre a magyar szinttől is távol állnak, mindenesetre közelebb, mint mondjuk a németországi vagy az egyesült államokbeli fejlettséghez.

Azzal a szándékkal mentünk ki, hogy valamilyen, az ivóvízellátáshoz kapcsolódó projektben veszünk részt, mivel a nigériai országfejlesztési program keretében minden települést el akarnak látni vízzel és energiával - mondja a cégvezető. Eleinte tehát úgy nézett ki, hogy a Frikober "csak" kutakat fúr, később viszont egyértelművé vált, hogy szivattyúkra is szükség lesz, ehhez pedig a villamosenergia-ellátást is meg kell oldani valahogy.

Elsősorban megújuló energiaforrásokban gondolkodtunk, hiszen Afrika kiváló adottságokkal rendelkezik a nap- és a szélenergia hasznosításában, ráadásul Nigériának - tengerparti ország lévén - a vízenergiában is vannak lehetőségei. Tudomásul kell azonban venni, hogy Nigériában az olaj a fő "pálya" - mondja Váci Gyula. A fő olajtermelő vidéknek számító Niger-delta pedig gyakorlatilag lángokban áll, mivel az olajkitermelés mellett felszabaduló óriási mennyiségű földgázt egyszerűen elégetik. Nyilvánvaló azonban, hogy a földgázt áramtermelésre is fel lehetne használni.

Igaz, most még elég magas Nigéria egyébként javuló országkockázata (7-es skálán 5-6), ezért Váci Gyula szerint az államnak is be kell szállni - erre a finanszírozó pénzintézetek garanciái miatt is szükség van. Jelenleg ezen dolgozounk - mondja a cégvezető, aki szerint egy-két év kell a megvalósításhoz. Most még nem sokan mertek üzleti tervekkel megjelenni, de a lehetőségek óriásiak, hiszen Nigéria egy 400 milliós piacon központi helyzetben van. Az olajból jelentős bevételei vannak, a fejlesztési célokra pénzt is elkülönítettek, amelyek nagyrészt banki (akár magyar) hitelből valósulnának meg, de az UNICEF-től is kaptak támogatást.

Kidobásra ítélt iparágak

Nigériában nagy kereslet lenne azokra az iparágakra, amelyek ma Magyarországon gyakorlatilag kidobásra ítéltettek: a Frikober profiljához közel álló cement- és üvegiparra mindenképp - mondja Váci Gyula. Az afrikai ország gond nélkül felszívná az itthon beállt iparágak kapacitásainak 70 százalékát, jelenleg például mindössze egy cementgyár működik az országban, az igények nagy részét Kínából elégítik ki.

A cégvezető szerint arra is van lehetőség, hogy két év múlva a Magyarországról áthelyezett cementgyártás adja a termelés felét, és az üveggyártásban is hasonló mértékű részesedés szerezhető. Az afrikai országban a hazai költségek töredékéért lehetne felépíteni a szükséges üzemeket és kiképezni a munkaerőt, vagyis nagy üzlet lehetne.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

Jó lenne felhívni a magyar politika figyelmét is ezekre a lehetőségekre - mondja Váci Gyula. A nigériai szakminiszter már jelezte, hogy ő szívesen megnézné személyesen is a magyarországi mintát. A mi szerepünk a szellemi tőke, a magas hozzáadott értéket képviselő technika exportja lehetne. A Magyarország számára Nigériában adódó lehetőségek nagyságrendileg az egykori szovjet piachoz hasonlíthatóak, s az általunk előállítható minőség jónak számít - fogalmaz Váci.

Hidaktól a veszélyes hulladékig

A kft. fő tevékenysége épületek, hidak, alagutak, közművek, vezetékek építése, de ezen kívül számos más területen is aktívak. A teljesség igénye nélkül, az Opten cégadatbázisa szerint a társaság gyárt műanyag építőanyagot, fóliát és csövet, építési betonterméket. Végeznek épületbontást, talajmintavételt és próbafúrásokat; építenek autópályát, utat, repülőtereket és sport játéktereket, vízi létesítményeket; végeznek villanyszerlést, víz-, gáz- és fűtésszerelést.

A Frikober számokban

(millió forint)

2005

2006

Saját tőke

191,10

293,98

Értékesítés nettó árbevétele

246,45

347,49

Üzemi eredmény

79,32

127,49

Adózás előtti eredmény

82,99

123,98

Mérleg szerinti eredmény

20,03

102,89



Forrás: Opten Kft.

Tevékenységi körükbe tartozik a szennyvízelvezetés és -kezelés, de a településtisztasági szolgáltatások éppúgy profiljukba tartoznak, mint a veszélyes hulladékok kezelése. A cég belföldi referenciái között szerepel Csongrád város árvízvédelmi rendszerének építése, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Rt. (MAL) inotai veszélyes hulladéktározójának építése, és dolgoztak a Borsodchem Rt. berentei veszélyes hulladék lerakóján, vagy éppen a gyömrői fürdő és horgásztó rekultivációján is.