Többen is megvennék a MÁV Biztosítót

Vágólapra másolva!
Nyolc olyan befektető kereste meg a MÁV Általános Biztosító Egyesületet (MÁV ÁBE), amely átvenné az egyesületnél biztosítottak állományát és tulajdonrészt vásárolna - mondta az MTI-nek Kis Bálint elnök vezérigazgató.
Vágólapra másolva!

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője úgy reagált erre, hogy az állomány átruházása előtt rendezni kell az egyesület tartalékhiányát.

A MÁV ÁBE évek óta foglalkozik azzal, hogy egyesületből új társasági formába "menjen át", az új cég lehet szövetkezet vagy részvénytársaság, de a folyamatot valami mindig hátráltatta. Most jutottak odáig, hogy sor kerülhet a váltásra és a társaság egy részének az értékesítésére - közölte Kis Bálint elnök vezérigazgató.

Az első akadály az volt, amikor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az egyesületnek megtiltotta új szerződések kötését 2006. június 1. és november 30 között. Ezt követően került felügyeleti biztosként az egyesülethez Banyár József aktuárius, akinek a mandátuma fél évre szólt, de 4 hónap után, mindent rendben lévőnek tudva távozott - állította Kis Bálint.

A múlt év végi átkötéseket pozitív szaldóval zárta a MÁV ÁBE, ezért is érdeklődött iránta több pénzügyi társaság és befektetői csoport. A múlt pénteki esemény - amikor a PSZÁF közzétette, hogy április 8-ától visszavonásig felfüggeszti a MÁV ÁBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékének terjesztését, és kötelezte az egyesületet tartalékhiányos kgfb-állománya átruházásának előkészítésére - miatt az érdeklődés megcsappant, az egyesület értéke zuhanni kezdett, de a médiában napvilágot látott információk után mára az értéke visszaállt.

Kedden nyolc társaság jelezte Kis Bálintnak, hogy tárgyalni akarnak az átalakított cég egy résznek megvásárlásáról. A partnerek nevét - üzleti titokra hivatkozva - nem közölhette.

Az átalakítás tervét az egyesület átadta a PSZÁF-nak, arról folyamatosan tárgyalnak. Céljuk, hogy az autós ügyfelek érdekeit képviselve, azok "pozitív szaldóval" jöjjenek ki a váltásból.

Az új cég alakításának tervéről, amit a PSZÁF-hoz nyújtott be az egyesület, Binder István szóvivő nem nyilatkozott, mivel folyamatban lévő ügyről ezt nem teheti meg. Viszont elmondta, hogy szerdán a felügyeleti határozatba foglaltak végrehajtási menetrendjéről tárgyalt a MÁV ÁBE vezetősége a felügyelet munkatársaival.

A felügyelet tartja magát ahhoz az álláspontjához, hogy az egyesület állományát a tartalék rendezése előtt nem lehet átruházni. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha az egyesület akarja új társaságba vinni az állományát.