Hárommilliárdos tőkeemelés a Malévnál

Vágólapra másolva!
Három milliárd forint tőkét kap a Malév a főtulajdonos Airbridge Zrt.-től. Az utóbbi társaság tulajdonosi körében nemrég változás történt, de az nem befolyásolta a többség, 51 százalékos magyar tulajdoni arány fennmaradását. A kisebbségi tulajdonos, Borisz Abramovics részvényei pedig a Vnyesekonombank birtokába kerültek. Így a társaság főtulajdonosa vállalni tudja a Malév Zrt. további finanszírozását.
Vágólapra másolva!

A Malév március 3-ra összehívott és ma befejeződött közgyűlésén a többségi - 99,5 százalékos - tulajdonos AirBridge Zrt. bejelentette, hogy 3 milliárd forint tőkeinjekciót nyújt a légitársaság számára tőkeellátottságának és fizetőképességének javítása érdekében - közölte a társaság. A Malévnak jelentős adósságai miatt feltehetően további tőkére lesz szüksége.

A Malév pénzügyi helyzete már hónapok óta bizonytalan, és ezen az sem segített, hogy az orosz-magyar kormányközi bizottság ülésén eldöntötték: a korábbi tulajdonos, Borisz Abramovics helyét, a Malévet korábban hitelező Vnyesekonombank foglalja el. Az [origo] információi szerint a társaság olyan tartozásokat görget maga előtt, amelyek még a privatizáció előtti periódusból származnak. Ilyen tartozás például a Budapest Airportnak járó díj. A ferihegyi repülőteret üzemeltető cég általában a hangárhasználatért, a kerozintankolásért, a terminálok, leszállópályák használatáért kér díjat. A Malév pénzügyi helyzetét tükrözi, hogy februárban, a fizetés napján csak ötvenezer forint bérelőleget utaltak át a dolgozóknak, a fennmaradó részt pedig kamatokkal együtt csak a hónap második felében sikerült kifizetni.

A társaság tulajdonosai 2008. december 19-re hívták össze a rendkívüli közgyűlést, amelyet 30 napra felfüggesztettek és úgy döntöttek, hogy a tőkerendezésről a január 27-re összehívott közgyűlésen határoznak. A légitársaság tőkerendezésének első lépéseként a februári közgyűlés döntött acég 3,6 milliárd forintos alaptőkéjének 360 millió forintra csökkentéséről, mert az már nem felelt meg a törvényi előírásoknak. A cég március 3-ai közgyűlése azonba eredménytelenül zárult, mert nem döntöttek a társaság tőkehelyzetének rendezéséről. A többségi tulajdonos, az AirBridge Zrt. javaslatára ugyanis március 18-ra halasztották a részvényesek gyűlését.

Személyi és tulajdonosi változások

A közgyűlés személyi változásokról is döntött: visszahívta az igazgatósági tagságból Sólyom Gábort, Erdős Endrét, Haris Györgyöt, Kiss Kálmánt és Alexander Tikhomirovot. Ugyanakkor az igazgatóság tagja lett Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója, Nagy Csaba, a Pénzügyminisztérium kabinetfőnöke, Lambert Zoltán, az AirBridge Zrt. igazgatósági tagja és Michael I. Poluboyarinov.

A közgyűlés döntött továbbá Szergej Lykov felügyelő bizottsági tag visszahívásáról, ugyanakkor új felügyelő bizottsági tagnak megválasztotta Alexander Tikhomirovot, Vjacseszlav Ulupovot és Jekaterina Szerebrjannikovát.

A Malév részvényeinek több, mint 99 százaléka 2007 tavaszán került az AirBridge Zrt. tulajdonába. A vevő 2007-ben 144 millió forintot fizetett a csaknem 100 százaléknyi részvényért, és vállalta a cég összes, mintegy 36 milliárd forint - állami garanciával felvett - hitelének visszafizetését, de részben halasztott teljesítéssel. Ebben a társaságban volt kisebbségi tulajdonos Borisz Abramovics orosz üzletember, akit - az igazgatóságban tagságot viselő ikertestvérével, Alekszandr Abramoviccsal együtt a január 16-án megtartott rendkívüli közgyűlésen hívtak vissza a testületből. Az AirBridge többségi, 51 százalékos tulajdonosa akkor két magyar magánszemély, Kiss Kálmán és Költő Magdolna lett.

Borisz Abramovicsról már 2007 elején olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az üzletember eladósodott. Akkor még cáfolta ezeket a híreket, 2008 őszén viszont már arról beszélt, hogy kész eladni a Malév-hez kapcsolódó érdekeltségeit. Abramovicsnak közben több konfliktusa is volt az orosz állami hatóságokkal és cégekkel.