Svájcban is terjeszkedik a Lidl

Vágólapra másolva!
A Lidl tizenhárom üzlettel lépett be március 19-én a svájci piacra. Kezdettől fogva komoly konkurensnek tekintik a német nyelvű Svájc különböző kantonjaiban a diszkont láncot. Üzleteiben a választék átlagosan 31 százalékát teszik ki a gyártói márkák, állapította meg a Nielsen svájci vállalata. Magyarországon jelenleg 113 Lidl diszkont működik, ebből nyolcat idén nyitottak
Vágólapra másolva!

A Lidl 2300 cikkelemet kínál Svájcban, amelynek háromnegyed része élelmiszer. Közülük 23 százalék a gyártói márkák aránya, míg az úgynevezett non-foodnál 39 százalék. Az év végéig további tizennégy egység nyitását tervezik

Magyarországon a Lidl idén nyolc üzletet nyitott, így hálózata jelenleg 113 diszkontból áll. Múlt évi forgalmát a Nielsen 164,7 milliárd forintra becsüli, míg a tavalyelőttit 124,1 milliárdra. A jelentős növekedés a nagyobb boltszám következménye is, hiszen tavalyelőtt év végén még 90 Lidl diszkont működött országunkban. (2006-ban a Lidl 89 milliárd forint forgalmat ért el a Nielsen becslése szerint, akkor az év végén 68 üzlettel) - áll az ACNielsen piackutató elemzésében.