Az áramszolgáltatók nem az új tarifák alapján fizetnének a Magyar Villamos Műveknek

Vágólapra másolva!
Az áramszolgáltatók a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) árréséből vennének el, amikor a számlázottnál kevesebbet akarnak fizetni, azonban az MVM-nek e nélkül is 55 milliárd forint árréskiesése lesz az idén az új árrendelet következtében - mondta Katona Kálmán, az MVM Rt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Katona Kálmán kifejtette: az MVM Rt. az árrendeletben meghatározott áraknak megfelelően állította ki a számlákat a szolgáltatóknak, saját költségei terhére pedig nem adhat engedményt nekik.

A társaság kedden észlelte, hogy a partnerektől a számlázott összegnél 12 százalékkal, 2 milliárd forinttal kevesebb befizetés érkezett. Az MVM-nek 2 milliárd forint bankhitelt kellett felvennie, hogy kifizethesse az erőműveknek a leszállított áramot, a szolgáltatók nem fizetése tehát pluszköltségeket eredményez az MVM Rt.-nél - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Katona Kálmán emlékeztetett arra, hogy az MVM és az áramszolgáltatók együttműködésének feltételeit hosszú távú szerződés, az árakat pedig a Gazdasági Minisztérium árrendelete határozza meg. Az árakat az árrendelet alapján a felek évente szerződésben rögzítik. A legutóbbi árrendelet december 21-én megjelent, ám az áramszolgáltatók Katona Kálmán tájékoztatása szerint csak január 15-én, az első részszámlák ismeretében kezdeményezték a hosszú távú szerződések módosítását. Az MVM január 18-án azt a választ adta, hogy most nem áll szándékában a módosítás. A nagykereskedő cég egyébként tavaly szeptemberben tárgyalást kezdeményezett a szerződés módosításáról, akkor azonban az áramszolgáltatók zárkóztak el.

Az árrendelettel kapcsolatban Katona Kálmán információi szerint a szolgáltató cégek nem éltek kifogással sem a Magyar Energia Hivatal, sem a Gazdasági Minisztérium felé, ennek alapján érthetetlen, hogy nem tartják mérvadónak a miniszteri hatósági árat.

Az MVM szerdán fizetésmeghagyást küldött a cégeknek a kiegyenlítetlen számlákkal kapcsolatban. Véleménye szerint az áramszolgáltatók összehangolt fellépése felveti, hogy a versenyjogi szabályokkal össze nem egyeztethető magatartást tanúsítanak.

Az elnök-vezérigazgató szerint az áramszolgáltatók összehangolt, kartellszerű lépése jelzi a kormánynak, mire lehet számítani, ha privatizálnák az MVM-et. Az MVM és a Magyar Energia Hivatal közreműködése nélkül nem lenne mód az áramszolgáltató társaságok extraprofitjának visszafogására.

(MTI)

Korábban: