Százmilliós kauciót is kérhetnek az utazási irodáktól

Vágólapra másolva!
Drasztikus, forgalomtól függően akár százmillió forintos kauciót tartalmaz az utazásszervezésről és -közvetítésről szóló kormányrendelet tervezete - értesült a Magyar Hírlap. Ám szakértők szerint ez sem jelent megnyugtató megoldást a turisztikai botrányok kivédésére. Az utazók biztonságát csak az úgynevezett inszolvencia (teljes körű) biztosítás garantálhatná. Az erre vonatkozó passzus azonban kikerült a rendelettervezetből.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek kisebb nagyobb turisztikai botrányai igazolták, az érvényben lévő utazásszervezésről és -közvetítésről szóló rendelet ellenére még a kaució emelése után sem lehetett elkerülni az utazási csődöket és azok következményeit.

A HTC utazási nagykereskedő cég tavalyi csődje óta - amikor is több mint kétezer ember hazahozataláról kellett az államnak gondoskodnia - az utazási szakma és a turizmus állami irányítói együtt dolgoznak a rendelet módosításán. A szakma azt várta, hogy az új változásokat a helyettes államtitkár ígéretének megfelelően, az utazási szezon előtt bevezetik, de ez nem történt meg. Az utazási irodák a késés miatt rendre aggodalmuknak adnak hangot, hiszen áraikat már kialakították.

Meg kell adni a felkészülési időt és lehetőséget a piac szereplőinek - hangsúlyozta Kovács Ferenc fideszes képviselő, a parlament idegenforgalmi bizottságának tagja, aki társelnökként dolgozik a rendelet-előkészítő bizottságban. - Nem szabad megtörni egy megkezdett gazdasági év lendületét új szabályozással.

Budai Zoltán, a gazdasági tárca helyettes államtitkára szerint áprilisban a kormány elé kerül a rendelettervezet. Elmondta, sikerült úgy megalkotni a jogszabályt, hogy az utasok is biztonságban legyenek, és az utazási irodáknak sem jelent majd a változtatás pénzügyi gondokat.

A kaució, azaz a vagyoni biztosíték emeléséről szóló fejezetnél pedig az EU-normákat vették figyelembe. Az is nagyon fontos, tette hozzá a helyettes államtitkár, hogy az újjáalakított rendelettel együtt megoldják az ellenőrzés kérdését is.

Kovács Ferenc ugyanakkor azt hangsúlyozta, a jelenleg összeállított javaslat csak időleges rendezést hozhat az újabb problémák kezelésére a turizmustörvény előkészítéséig. A végső megoldást szerinte az inszolvencia - tehát a teljes körű - biztosítás jelentené, de ennek bevezetéséhez is a turizmustörvényre lenne szükség. (Hazánk már 1989-ben aláírta a hágai egyezményt, melyben azt is vállaltuk, hogy öt éven belül elkészítjük a turizmustörvényt. - A szerk.)

A képviselő elmondta, a szakmával együtt azt javasolták, hogy a rendelet csak idén, november elsején lépjen hatályba - de ezt megelőzően az utazási szakma ismerhesse meg -, hogy kellő idejük legyen felkészülni a változásokra.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a tervezett drasztikus kaucióemelések a chartereztető és utazási nagykereskedő (tour-operator) cégeket - körülbelül 30-40 társaságot - érint leginkább.

Kérdés azonban, hogy az általában tízszázalékos árréssel dolgozó, 150 millió forintos, illetve a 300-400 millió forintos vagy e feletti forgalmat produkáló utazási irodák képesek lesznek-e letenni a 100 milliós vagy az ennél is nagyobb összegű kauciót.

Az idegenforgalmi cégek többségének - a legnagyobbakat is beleértve - ugyanis nincs ekkora, működésből kivonható tőkéje. Kérdés az is, a bankok vagy a biztosítók az ilyen nagy összegű kaucióra milyen feltételeket, vagy garanciákat igényelnek az irodáktól.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)